Békési helytörténet

  Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  13. rész  Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, a történelem szemszögéből: A folyószabályozás előtti korszak és az első lépések (2. rész): A 18. századtól gyakran csak gátakat emeltek az ár ellen, de az árvizek tanulságait levonva igyekeztek azt megelőzni vízelvezető csatornák ásásával, a meglévő erek, fokok, vízfolyások betömésével: 1774-ben a csabaiak Remeteháztól a Fekete-Körösből kiinduló ún. Hajós-utat ásták meg, mely a mai gyulai népkert táján a Kis-Körösbe torkollott; majd a Gyulán átfolyó Fehér-Körös Vészei-pusztai részétől kiindulva Csaba fölött a Fehér-Körös Fábián-fokáig nagy kanálist ástak, amelynek segítségével a Csaba és Gerla közti nagy mocsarakat kiszárították… [1] Hogy Csabát a szükséges vízzel ellássák és a település tutajozható víziúton megközelíthető legyen, a csabai lakosok 1772 és 1777 között közmunkával megásták a Veszétől (Veszelytől) Sikkonyig (Fábián-fokig) tartó 14,2 ...

Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  12. rész  Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, a történelem szemszögéből: A folyószabályozás előtti korszak és az első lépések (1. rész): A Körösök és a Berettyó vízjárása szabályozás előtt egészen más volt, mint napjainkban. Szabályozás előtt az árvíz már a folyó felső szakaszán medréből kicsapott, völgyét egész szélességben elöntötte, lejjebb pedig a folyómenti mocsarakat megtöltötte. A mocsarakban tározott víz lassan húzódott vissza a folyóba, úgy, hogy a Körösök alsó szakaszán az "árvíz nem emelkedett oly magasságra, mint napjainkban, de az áradás hónapokig tartott. A mocsarakból a víz aránylag jól beágyazott, de igen csekély esésű és rendkívül kanyargós medren folyt le a Tiszába, Úgy látszik, hogy a csekély esés és beágyazottság; a csekély esés és a kanyar képződésre való hajlandóság közös jellemvonása a síkföldi folyóknak. A síkságon a kiöntések következtében megfogyatkozott lassú mozgású víz mind...

  Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  11. rész  Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, immár a 11. résszel, a történelem szemszögéből: A török megszállás kora: Gyula várának 1566. évi eleste alapjaiban változtatta meg a vármegye és lakosságának életét. A dél-alföldi, korábban hódolt megyékre a nagyméretű pusztulás, elvándorlás, birtokkobzás következtében igen nagy birtokosfluktuáció és viszonylag kevés helyben maradó birtokos volt a jellemző. A török pusztítása olyan nagymértékű volt, hogy alapvetően megváltoztatta a megye egész települési rendszerét: viszavetette a városiasodást, megyénk népét csaknem teljesen elpusztította, vele együtt a településeket is. A megmaradt „..községek lakossága is jóformán nomád életet élt, hol itt, hol ott lakott, többnyire földalatti kunyhókban, vagy úgynevezett putrikban….”. [1] A török hódítók megjelenésével a békés célú árvédelmi, útépítési és egyéb földmunkák mintegy három évszázadra háttérbe szorult...