Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  7. rész 

Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, ebben a részben a malmokra vonatkozó adatokat ismerhetjük meg:

Malmok Békésen és környékén:

Olyan folyóvíz, amely malom hajtására képes, volt bőven, a Fehér- és Fekete-Körös, valamint a mellékágaik, a fokok, erek. így hamarosan feltűnnek a vízimalmok Békés megye területén.
A vízimalmok kezdettől fogva a feudális földbirtok részei, egy-egy birtokos több malommal is bír. Ennek egyik oka az, hogy a kis esésű Körösök csak lassú munkamenetet biztosíthattak, másik ok, hogy a malom a feudális birtok jelentős jövedelemforrása.[1] Békés, a középkori település a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál jött létre. Kiterjedése É-D irányban csaknem a maival egyezett, vagyis meghaladta a 2 km-es hosszúságot. Ny-K irányban pedig a Körösök mindkét partját elfoglalta. A fennmaradt források alapján a mai város déli szélén, a Cseresznye utcában lehetett lokalizálni a középkori malmokat.^[2]

25. Gyula látképe 1722-ből. Jól látható, hogy a vízimalom a duzzasztott részről a Körös-folyó medrébe átvezető keskeny csatornán van. A mederben elhelyezett gáton egyáltalán nem folyt tovább a folyóvíz. A nagymalom (i jelzéssel, a kép baloldalán) a középkori helyén épült újjá a gyulai vártól nyugatra, a mai görögkeleti templom helyén.

A Dunánál és a Tiszánál kisebb vízhozamú folyóink partján vagy partja mellé is építettek olyan malmokat, amelyek vízterelő gátak segítségével hasznosították a folyóvíz sodrát. Erre éppen a folyó kis vízhozama miatt volt szükség. Ilyen gátasmalmok a Körösökön, a Berettyón, a Szamoson, a Dunántúlon a Rábán, a Rápcán és a Marcalon őröltek.

E malmok lényege, hogy kizárólag a gáttal a vízikerékre terelt folyóvízzel őrölhettek, ezért ez a malomtípus a patakon vagy a patakról leágazó malomcsatornán őrlő gátasmalomtól megkülönböztetésül folyami gátasmalomnak nevezhető. 

A 13. század közepétől már voltak vízimalmok is, melyek száma rohamosan gyarapodott. Ezek többségénél a folyót teljesen elgátolták, a vizet zsilipen engedve a kerékre. Ilyen gátakról Békés és Gyula környékén tudunk, és különlegességével emelkedik ki az az 1527. évi adat, mely szerint a Gerlánál megemelt malomgátak úgy visszaduzzasztották a Köröst, hogy Várinál is elöntötte a malmot a víz.^[3]

A malomhelyek minden bizonnyal fontos és értékes részei a földbirtoknak. A környékünkkel kapcsolatos birtokadományozó oklevelek a legfontosabb birtokrészek — szántók, kaszálók, rétek, szőlők, vizek — között sorolják fel a malomhelyeket és a malmokat. Ezeket a birtokrész-említéseket nem tekinthetjük csupán sztereotip felsorolásnak még akkor sem, ha a kizárólagos sík Békés megyében hegyeket-völgyeket is írnak az oklevelek. Legalább annyit bizonyítanak az ilyen felsorolások, hogy melyek a birtok fontos, értékes részei. A feudális termelés akkor is a nagybirtok szükségletét elégíti ki, amikor gabonát termel, akkor is, amikor megőrli, hiszen ezzel is az uradalom hasznát fokozza. A malomépítési jog a földesúré.

A malom a birtok vizeihez tartozó legfontosabb haszonvételek közé tartozott, ezért általában felsorolták a birtok tartozékai között, ugyanígy tettek a malomhelyekkel is. A malomhely – amely egy újonnan építendő malom, vagy egy korábban megszűnt malom földrajzi helyét jelölte – említésre került a korai oklevelekben, amire azért volt szükség, mert az növelte egy adott birtok értékét, másfelől bizonyítékul is szolgálhatott a későbbi birtokperekben, valamint az öröklés esetén a jog átszállása is így volt biztosítható. A malomhely a birtokos malomépítési jogát volt biztosított kifejezni. Másfelől azért is fontos volt a malomhely okleveles említése, mert egy újonnan épült malom építése során figyelemmel kellett lenni a fentebb említett szokásjog alapján az adott vízfolyás mentén már meglévő malomra.

Bizonyos, hogy az egyházi nagybirtokok jól ismert dunántúli példáin (a pannonhalmi, a tihanyi bencés apátság, a veszprémi püspökség) a malmok megléte már igen korán, a 11–12. századtól törvényszerűnek tekinthető, hiszen a különféle adományozó, vagy megerősítő oklevelekben rendszeresen felbukkannak. A világi nagybirtokokon elsősorban a16. századtól rendelkezésre álló urbáriumoknak köszönhetően ismert a malmok szerepe. Ezek száma a 16. század második felében valóban növekedést mutat, később – valószínűleg a háborúk következményeként – a malmok száma visszaesett, de teljesítményük a kerékszámokból ítélve feltehetőleg nem csökkent. A gyulai vár mintegy 20 kilométeres körzetében az 1520-as években már mintegy 12–14 malom működött.

A várbirtokok esetében olyannyira „kötelező” tartozék volt a malom, hogy nem csak az uradalomhoz tartozó birtokokon, hanem közvetlenül a vár közelében is megtalálni őket. A 16. századtól a váruradalmak esetében a malmoknak további szerep is jutott, hiszen tekintettel a várak stratégiai szerepének megnövekedésére már nem csupán élelmezési, hanem jellemzően más funkciót is ellátnak. Gyulán például a korábbi szárazmalmokat felváltva 1560 körül egy lőpormalom épült.^[4]

A városok fejlődésének ugyancsak szerves része volt a malmok létesítése. Az Árpád-korban elsősorban a királyi és egyházi központok mellett, majd a 14–15. század folyamán a mezővárosok megjelenésével már azok esetében is rendszeresen találunk malmokra vonatkozó említéseket. a Körös vidéke kapcsán tett megfigyelés, tudni illik, hogy a 16. század közepén szinte minden folyóparti településnek legalább egy malma lehetett.

Malmot - ahogy várat is - csak királyi, illetve földesúri engedéllyel lehetett építeni.

Miután a malomépítés a feudális regálék (királyi vagy földesúri jövedelem) közé tartozott, elszegényedett nemesek, szabad polgárok és jobbágysorú mesteremberek csak előzetes engedéllyel, esetleg a vízjog megváltásával építhettek malmot.

Az ilyen malmok fenntartásáról, gátak és vízvezető csatornák javításáról, anyagellátásukról, úrbéri szerződés alapján, a hűbéri települések lakosságának kellett gondoskodni.

 

Középkori oklevelek bizonyítják, hogy a jobbágyok általában kötelesek voltak földesuruk vízimalmában őröltetni gabonájukat. A malom használatáért pedig illetéket kellett fizetniük.^[5]

A vízjoghoz tartozó malom- építés és - működtetés a XIV. század elején is feudális jog, kiváltság volt. A feudális vízjog értelmében hajózni, révészkedni, vízimalmot venni, halászni csak a földbirtokos engedélyével volt szabad, amiért a birtokos számára adózni kellett. Mindez a feudális vízjog érvényesülését jelentette a XIV. századi Magyarországon.^[6]

 

A földművelésből élő községekben nagy szerepet játszottak a malmok. A lakosság már a középkortól törekedett arra, hogy a termelt gabonát a víz erejének felhasználásával őrölje meg.

A kisebb folyókon és patakokon épült gátasmalmok egy-egy molnármester, a községek vagy a földesurak tulajdonában voltak. A malmok számára a vizet — zsilip nélküli — fix gátakkal duzzasztották fel, amelyek azonban a meder feliszapolódását is elősegítették. Ha a vízhozam nem volt megfelelő, az egész medret keresztgáttal eltorlaszolták, és a gát mögött malomtó alakult ki. Az elfajult meder így a nagyvizeket nem tudta levezetni, és a gabonatermelő lakosság — a malom üzemeltetésével — maga is hozzájárult bevetett földje pusztulásához. 1751-ben a törvényhozás (14.tc.) elrendelte a bajt okozó malomgátak lerombolását, azonban e rendelkezés nem vezetett eredményre. A gátasmalmok ügye a 19. század második feléig az árvízvédelem egyik sarkalatos kérdése maradt.

Legjövedelmezőbb iparág volt ez időben a molnárság, csakhogy a malmok nem az egyes molnárok, hanem a földesurak tulajdonai voltak. A malombirtokosok (tulajdonosok) malmaikat vagy maguk kezelték vagy bérbe adták. A maguk kezelésében lévő malmokban őrlőmolnárokat alkalmaztak, akik részesedésért dolgoztak. Több esetben csak a malomhelyet (fundus) adták bérbe, hogy azon a molnár malmot építhessen. A szerződés lejártakor, vagy felmondásakor, a terület tulajdonosa a felbecsült értéken a malmot megvásárolhatta, vagy a tulajdonosa azt másnak értékesíthette.[7]

A malom jól jövedelmezett a középkorban a földesúrnak is, de a molnárnak is. Említí a kapornaki apátság 1567-ben készült urbáriumát, amiben szerepel, hogy az egyik vöcköndi malom jövedelmének ⅓-át a molnár kapta, de kötelessége volt kéthetenként 50 fehér kenyeret vagy cipót, karácsonykor egy hízót és egy vödör halat, vagy helyette 50 dénárt adni.

A molnár haszna az őrletni szánt gabonából kivett vám volt, ami annak 12-16 %-át jelentette.

Részt, vagy pénzt kértek néhány esetben a molnárok azért is, ha a gabonát őrlés előtt ők tisztították – rostálták - ki.

A molnár haszna volt továbbá az a pénz is, amit egyes molnárok a felhordásért kértek. Ugyanis, hogy minél finomabb lisztet kapjanak, a hengerszékek megjelenése előtt a lisztet többször meg kellett őrölni, azaz visszahordani a kőre. Ezt sok esetben maga az őrlető végezte, aki amúgy sem tudott mit kezdeni az idejével, míg a lisztje el nem készült. Sok esetben azonban a molnár vagy segédje tette ezt.

Jövedelme volt a molnárnak még a malom körül lévő szántók és rétek műveléséből is, aminek révén teheneket is tarthatott. A sertéstartás meg szinte kötelezően elő volt írva számukra, hisz’ a tulajdonos a bérbeadás során kikötötte, hogy számára évente egy hízót – a legjobbat – kellett adni. A malom udvarán felnőttek a tyúkok, amiknek kirostált ocsú jutott, a vízen pedig a kacsák és libák.

A malom feletti tóban néha halat kellett tartania és az uraságnak lehalászni, vagy ha nem volt tó, akkor a malom alatti mély vízben is jó halfogás esett, mert a malomból mindig került a vízbe annyi eleség, amin a halak meghíztak, és odaszoktak. Természetesen ezekből is jutott a molnár asztalára. Rájuk is igaz volt a mondás, mely szerint: „Ki mivel dolgozik, azzal koszolódik.”

A malmok azonban nem minden esetben voltak jól jövedelmezők. Ennek több oka is van: pl. kevés vízhozam vagy a jég.[8]

A molnárok és olajütők bére: az 1812. évi megyei limitációban (árszabásban) külön fejezet foglalkozik a molnárokkal és olajütőkkel.
„Egy köböl tiszta búzából készült lisztláng, úgymint liszt, darakása, gríz és zsemlyeliszt a szárazmalomba 24 kr, dettó vízimalomba 18 kr. - A közönséges liszt őröltetésétől... a vízimalomba 1/10 rész fog adattatni, a szárazmalomba pedig (szintén) 1/10 rész minden egyéb pénzjutalom nélkül a nemes vármegye ebben tett határozása szerént. Hogyha pedig az őrlető más lovain pénzért őröltetne egy vékától 15 kr. - A többi molnárok, mind vízi-, mind szárazmalombeliek eránt meglévén az a határozás, hogy a vízimalmokba az 1/10, szárazmalmokba (is) 1/10 rész vétetődjön vámba, amelyből ismét a vámleső és a malmot igazgató molnárok 1/6 részt végyenek.” ^[9]

Karácsonyi leírása szerint „A Fehér-, Fekete- és Sebes-Körözsök csekélyebb medrei éppen alkalmatosak voltak arra, hogy azokon malmokat építsenek; ellenben a Kettős- és Hármas-Körözsökön tudtunkra egyetlen egy malom sem állott. A Fehér-Körözsön már 1261-ben említik a Fejéremhez, később Veszéhez tartozó malom-helyet; később pedig ezen állottak a gyulai uradalomnak nagy jövedelmű malmai és pedig: Váriban volt egy három-kövű malom s a mellett még egy, a szürke-posztó készítéshez szükséges »kölyű« vagy »kalló,« Gyulán volt két malom: a nagy malom, mely ismét két részből állott, a tulajdonképeni „nagy malom«-ból és a »velenczé«-ből, összesen négy kerékkel, a másik volt a két kövü »fok malom.« Alabiánban volt egy két kövű malom ugyancsak kölyűvel; Békésen volt két malom: a két kerekű Szent-Pál malom és a hét kerekű »Hatos« malom; ennek szintén volt »kölyű«-je. Mit is jelent, hogy kölyű vagy kalló? Lisztelő malom: amelyek gabonát őrölnek lisztté. Bizonyosan tudjuk, hogy a XVI. századi malmaink aligha voltak szitarendszerrel ellátva, csak megőrölték a magot, „parasztra" őröltek, de nem választották külön a lisztet és a korpát. Ezt a szelektáló munkafolyamatot kézi erővel, sziták segítségével mindenki otthon, maga végezte, ha akarta. A malmok egy része nem csupán lisztkészítéssel foglalkozott. A vári, a békési Hatos, az alabiáni kölyüvel, kallóval is rendelkezett. A külyü vagy kalló működési elve eltér a lisztelő malomtól. Az körben forgó munkamozgású, súrlódás útján őröl, a kölyü változó mozgásirányú munkamegosztást végez, üt, illetve tör az ú. n. nyilak segítségével. Ezekkel posztót készítettek, és ezen az elven működtek a lőpor előállításához szükséges portörő malmok is.
Ezek a kölyük a lisztelő malmokhoz képest csekély jövedelmet hoznak. A kölyüvel is rendelkező vízimalmok tehát komplex munkafolyamatot végeztek, — lisztet és posztót állítottak elő — egyetlen energiahordozó, egyetlen malomkészség felhasználásával. ^[10]

Ezenkívül a Fehér-Körözsön az Ábránfyaknak volt két malmuk Gerlán. A Fekete-Körözsön Doboznál volt egy háromkerekű malom, ugyanott egyik fokon egy kissebb malom.

A Sebes-Körözsön Vésztőnél és Csoltnál vagyis Mágornál az Abránfyaknak, Szeghalom mellett a Csákyaknak volt vízimalmuk. Körözs-Ladánytól délre, a mai Mihályhalomnál állott a malom. Ennek készítőjét, vagy egyik molnárát Mihálynak hívták s róla a malmot Mihálymolnának (malmának), a mellette eső halmot pedig Mihálymolnahalomnak nevezték már 1479-ben.

Ha oly csekély esésű folyónak, mint aminő a Fehér-Körözs, annyi malmot kell hajtania, mint ekkoriban Váritól kezdve Békésig kellett, éppen nem csoda, hogy ha a meder folytonos eliszapodásnak kitéve s a malomtulajdonosok a malmok és gátak emelésére voltak utalva. 1528-ban a gerlai malomnak és gátjainak felemelése akkora visszaduzzadást idézett elő, hogy az alabiáni, gyulai és vári malmok közül egynek sem forgott a kereke.” ^[11]

A malmok épületének fala zömmel fából készült, zsúppal, náddal, zsindellyel fedve, fából faragták az egész malomkészséget is. A malomépítési jog a földesúré volt. A malmok építői a faragó molnárok voltak, karbantartói, fuvarosai a várbirtok jobbágyai.  De kik voltak a molnárok? Ők is jobbágy emberek voltak, akik munkájukért a várbirtoktól külön javadalmazásban nem részesültek. Név szerint egy molnárról tudunk, a békési Hatos malom molnárját 1528-ban Kywsidy Jánosnak hívják, elszámol Sadobrich Péter várnagynak a malom pénzjövedelmével. A molnároknak nem csupán a mag megőrléséhez kellett érteniük. A gyulai, két békési, a vári és az alabiáni molnárok tartoztak a gyulai vár számára építő- és bognár-munkálatokkal szolgálni fejenként és évente 25 FI értékben.[12] Noha a molnárok jobbágyok voltak, nem tartozhattak a legszegényebb emberek közé.

 

A többi malom karbantartása is jobbágyteher, ez alól még a polgárok sem élvezhetnek mentességet. Corvin János Gyulát szabad várossá nyilvánítja 1496-ban, polgárait kiváltságokkal látja el, de a malmok karbantartását továbbra is kötelességükké teszi: ,, . . . ugyanezen polgárok és lakosok a rekesztéket, amelyeket egyszerűen ,,gaad"-nak neveznek, amelyek a mi malmaink körül vannak, igazítani, a víz egyenes folyását ugyanezeknek állandóan javítani, a szétrombolódottakat újjáépíteni, valamint fát és bort, ahogyan régen bevett szokás volt, a mi Gyula várunkhoz szállítani tartoznak".17 A malomárok tisztítása bizonyára az év kis vízjárásos időszakaiban többször is szükségessé vált. A lassú folyók, ha a gát miatt megszorultak, felgyorsult árjukkal kimosták a partot. A nagy őszi esőzések, a tavaszi hóolvadás károkat okozhatott a malomkészsêgben. A belső javításokat elvégezte a molnár, a külső munkákhoz azonban sok ember együttes összefogása kellett. A karbantartó munkálatok mellett egyéb kötelességek, terhek is nehezedtek a jobbágyokra a malmokkal kapcsolatban. Ilyen volt a malmokba való fuvarozás.[13]

 

Új malom saját birtokon történő létesítésének alapfeltétele a környezeti és hidrológiai adottságokon túl az volt, hogy a malom másnak kárt ne okozzon. Ez a szokásjog bármilyen károkozásra kiterjedt, más malmára, földjére, vagy építményére is. A túlzottan magasra épített malomgátak nemcsak más malmok működését befolyásolták, hanem nemegyszer annyira visszaduzzasztották a folyók vizét, hogy elöntötték a környező területeket is. Volt a malmoknak egy másik károkozása is, amikor nem természeti, hanem gazdasági kárt okoztak. Ezt azzal tették, hogy egy másik malom elől fogták fel, vagy vezették el a vizet, így azt működésképtelenné tették. Ugyanígy járhatott a malom akkor is, ha alatta oly közelségben emeltek malmot, hogy annak felduzzasztott vize miatt a felső malom kereke nem foroghatott.

Ezeknek a panaszoknak mindig igyekeztek elejét venni. Már a XV. század elejéről van adatunk, amely szerint malmot úgy kell építeni, hogy másnak kárt ne okozzon.

 

A malomépítési, a malmokkal kapcsolatos vízrendészeti, vízjogi, töltésépítési szokásjogi normák legmeghatározóbb vonulatát Werbőczy István Hármas- könyve (I. rész 87.) rögzítette, a XVII. századi peres gyakorlatot tekintve valójában kodifikálta. A XVI. századi diéták elsősorban a hidakkal, vámokkal kapcsolatban hoztak törvényeket, a folyóvizekkel valójában nem foglalkoztak.^[14]

A XVI. században még kevésbé zavarták az ország életét a folyók ár vizei. Inkább csak a közlekedésben okoztak fenn akadást, és a birtokhatárok megváltozása miatt vezettek jogi vitákhoz. Werbőczy Hármaskönyve, a Tripartitum Opus Juris Consvetudinarii Inclyti Regni Hungariae-ja arról árulkodik, hogy az áradások gyakran jogi viták kiváltói is voltak. Ilyen volt például, amikor a város, falu és birtok, valamint sok mezőváros és puszta határát képező folyó egy-egy áradás után megváltoztatta medrét, és igen gyakran földet, erdőt, rétet szakított el, és azt egy másik, szomszédos város, mezőváros vagy birtok területéhez kapcsolta. A kódex úgy ítélkezik, hogy a föld is, a folyó is marad az előző tulajdonosé.

 

A gyulai várbirtok az 1500-as években a következő helyeken rendelkezett malommal: 1525-ben Gyulán van egy, Váriban egy, Békésen kettő, Alabiában, illetve Vésze közelében egy. A megyei nemesség szembefordult Brandenburgi György őrgróffal – aki Mátyás király fia, Korvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak lett a férje, s egyben az egész vármegye főispánja – úgy, hogy „1525 körül megtiltották jobbágyaiknak, hogy az őrgróf gyulai, békési és simándi malmaiban őröljenek.”^[15] A malomlétesítési jog a várbirtok urát illette, és azé volt a malmok minden jövedelme is. Az őrlésért vámot kellett fizetni, ez alól Gyulán csak a ferencrendi szerzetesek a kivétel. Az első reánk maradt adójegyzék 1519. április 24-én kelt. Ekkor a gyulai malmok 368,04 FI jövedelmet hoznak.

1524/25. év: a gyulai malom 3133 FI

a vári malom 357,50 FI

a békési Hatos 807,95 FI

a békési Szt. Pál 45,90 FI

az alabiáni 297 FI, összesen: 1821,35 FI.

A malmok a következő években nem hoznak még nagyjából sem hasonló jövedelmet. 1526/27-ben a gyulai malom csak 104 Fl-ot jövedelmez, 1528-ban 273 Fl-ot, a békési Hatos 199,50 Fl-ot. Az ingadozó jövedelem oka az, hogy a vízimalmok teljesítménye technikai berendezésén kívül nagyban függött az időjárástól. A száraz idő, az árvízveszély, vagy a korán beálló tél mind-mind csökkentették a vízimalmok jövedelmét, a rossz termésről nem is beszélve.[16]

A gyulai egyház tulajdonában áll két dobozi malom. Négy kisebb malomról is történik említés 1525-ben: Nyárszék (Nyarzegh), Ökörörvény (Oekeoroerwen), Dobozközi (Dobazkoezy) és Bírófoka (Byrofoka) helyeken állottak. A négy kis malom helyét ma már azonosítani nem tudjuk. Békés és Doboz között állhattak kis fokokon. A várbirtok középpontjától messze eshettek, nehezen megközelíthető helyeken állhattak, teljesítményük is kicsi volt: e négy malmocska együttes jövedelme 80 FI, az öt nagy malom ugyanekkor 660 Fl-ot hoz. Csak egy oklevél említi őket, valószínűleg eltűnnek hamarosan. ^[17].”^[18], így nem zárható ki, hogy az a középkori, önálló kisnemesi falu, Dánfok közvetlen közelében lehetett az egyik.[19]

Körös vidéke kapcsán tett megfigyelés, tudni illik, hogy a 16. század közepén szinte minden folyóparti településnek legalább egy malma lehetett^[20]

A Békésen állt középkori malmokra az első adat 1525-ből származik, amikor a gyulai uradalom jövdelmeinek összeírásakor megemlítik, hogy Békésen két malom van, az egyiket hatoss-nak nevezik, és van kylew-je is, a másik pedig Szent Pál-ról van elnevezve, nyilván azért, mert a város azonos nevű részében fekszik.
Nem kétséges, hogy a hatos név viszont a benne működő kövek számára utal. Ugyanebben az évben, a gyulai uradalom Szent György-napi adójegyzékében Békésen Malomzegwcza szerepel. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a malom már régóta állhatott, hiszen utcát is neveztek el róla, hanem a helyét is meghatározza: a Malomszeg, Malomvég nevű városrész a Fehér-Körös keleti partján, a mai főtértől délre esett. 1559-ben két malmának összesen 9 köve volt, egy évvel később pedig már tíz. A malom karbantartása a détériek kötelessége volt.

1524/25-ben az alábbi jövedelmek származtak: a békési Hatos 807,95 Ft, a békési Szt. Pál 45,90 Ft. 1528-ban a békési Hatos 199,50 Fl-ot.
Az ingadozó jövedelem oka az, hogy a vízimalmok teljesítménye technikai berendezésén kívül nagyban függött az időjárástól. A száraz idő, az árvízveszély, vagy a korán beálló tél mind-mind csökkentették a vízimalmok jövedelmét, a rossz termésről nem is beszélve. ^[21]

Ha a malomhoz pénzért vásárolandó dologra van szükség, azt az uradalom megvásárolja. 1528-ban a békési malomnak 14 Fl-ért vesznek malomkövet.[22]

 

A malmok nem csupán gazdaságilag értékes részei egy-egy birtoknak, hanem köztiszteletben is állottak, hiszen itt készül a mindennapi kenyérhez szükséges liszt, az életet adó drága gabona itt válik igazán emberi táplálkozásra alkalmassá. Néhol szinte vallásos tisztelet övezi a malmot. Erre egyetlen adatunk van Békés megyében a gyulai uradalom malmai közül a
XVI. századból: a békési kisebbik malom neve Szent Pál malom.^[23]

 

A malmok a korai középkorban - talán fontosságuk révén - ugyanúgy menedékhelynek számítottak, mint a templomok. Talán szent helynek is, hisz falai közt súlyos büntetés terhe mellett tilos volt a káromkodás és a szeszesital fogyasztás.

Ezt a hagyományt a molnárcéhek tovább őrizték, mert még a XVIII. század második felének céhjegyzőkönyvei is rögzitettek a molnár vagy legénye tisztátalan beszédéért, vagy mocskolódásért kiszabott büntetési tételeket.[24]

27. Vízimalmok a XVI. század elején.

 

Mathias Zündt, Gyula 1566-os török ostromát ábrázoló képén két malom is látható. Az ostromnak bizonyára mindkettő áldozatul esett.

A békési malmokról a legrészletesebb leírást az 1567. és 1579. évi török adóősszeírásokban találjuk. Érdemes ezért szó szerint idézni Káldy-Nagy Gyula fordítását: „Az említett malmok egy gáton, két egymással szemközti házban vannak. A Körös folyón levő, a nevezett malmokhoz tartozó sziget, amely a közútig megy és a túlsó oldalán levő, a malmokhoz tartozó üres hely, mely a kertekig megy és a malmokhoz tartozó halászóhelyekkel, melyek régóta a nevezett malmokhoz tartoznak..."

Ahogy növekszik a török veszedelem, úgy fogyatkozik meg a malomjövedelem. Először is kevesebb gabona terem, a másik ok pedig az, hogy például Gyula és környékén a gyulai várnál erődítési munkálatok folynak, a vár árkait ássák, így romlik a malmok vízellátása. A malom fontos stratégiai célpont, hiánya megnehezíti az élelmezést, ezért igyekeznek a küzdő felek egymás malmait megsemmisíteni. A török világ idején a malmokról, malomjövedelmekről számottevő adatunk nincs.

 

Bizonyos, hogy a malmok, ha nem is teljes épségben, de megérték a török kor végét. (1573. évi kirablásuk csak közjáték lehetett.)^[25]

„K[érdező]. Vagyon e' még valami emlékezetre méltó, és hasznos épület ezen Városban?

F[elelő]. Igenis a' fejér körösön vagyon egy 4. kövü vizenforgó malom, a'ki kivált a' Viznek

középszerü folyásakor nagy hasznára Szolgál a' Városnak, és az abban lakó népnek, ezen

kivül a' fekete körösön vannak némelly tombászos, vagyis hajóforma kivájott nagy Vastag

fákra épült egy kövű malmok, kiknek szorultságban nem kevés hasznokat veszik.”[26]

A vízimalmok, gátasmalmok nagyarányú elszaporodását KÁROLYI Zsigmond a török hódoltság idejére teszi: "Még azokon a területeken is (elsősorban a peremvidékeken), ahol a pusztulás kisebb volt, s így megmaradt a vízi munkálatok gazdasági szerepe: továbbra is építettek malmokat, halastavakat - az állandó létbizonytalanság e vízhasználatokat is felelőtlen rablógazdálkodássá züllesztette. A vizek felduzzasztásánál, a malomgátak építésénél nem voltak többé tekintettel az értéktelenné vált területek, folyóvölgyek elmocsarasodásának veszélyeire, sőt talán még ezt is a malmok fenntartása szempontjából kívánatos védelemnek tekintették. Hasonló volt a helyzet a hódoltsági területeken is, ahol a török rablógazdálkodás a magvar malomépítés ill. malomipar technikai színvonalát is igyekezett minden eszközzel hasznosítani a maga számára.^[27]

A kis lejtésszintű Nagyalföldön ezeknek a malmoknak a gátjai a folyami hordalék nagy tömegű lerakódását, áradáskor a víz szétterülését okozták, ezzel a folyók elzátonyosodásához és a folyó menti táj elöntéséhez, mocsarasodásához járultak hozzá.

Az elmocsarasodás másik oka az lehetett, hogy a vízimalmok működése érdekében sok helyen a folyóvizek teljes szélességében keresztülfektetett rőzsegátak akadályozták a víz szabad folyását: áradás alkalmával, meg amikor a molnárnak őrlővízre, tehát vízszínkülönbségre volt szüksége, a gátak mögött felduzzasztottak a folyót. A megrekedt víz hordalékával elzátonyosította és elsekélyesítette medrét, gyakran partjait áttörve, kétoldali környékét árasztotta el.

A háborúk alkalmával a szembenálló felek szinte mindig felégették egymás malmait, részben hogy ezzel is nehezítsék az ellátást, másrészt a malom zsilipjének tönkretételével legtöbbször a várárok vízszintjének csökkenését is elérték. A török hódoltság korában azért előfordult,  

hogy kölcsönösen békén hagyták egymás malmait, amikor mindkét félnek hosszú távon kellett gondolkodnia és biztosítani ellátását.

A török elleni felszabadító háború nem kímélték a vidéket, különösen a malmok szenvedtek nagy veszteségeket. Badeni Lajos (teljes nevén: Lajos Vilmos badeni őrgróf, (teljes nevén: Lajos Vilmos badeni őrgróf, Párizs; 1655. április 8. – Rastatt; 1707. január 4.), aki egyik vezére volt a török elleni harcoló európai szövetséges csapatoknak – Lotaringiai Károly és Savoyai Jenő hercegek mellett - a térségben a blokádháború miatt a termények megsemmisítése mellett a malmok lerombolását is döntő feladatnak tartotta. Egy jelentésében, amelyet 1691-ben küldött Lipót császárnak, a malmok pusztítását a következőkkel indokolta: „...Seregeink teljesen tönkretették és lerombolták azokat a malmokat, amelyek az ellenség utánpótlását biztosíthatták volna, és ahonnan Thököly és a vele együttműködő török és tatár seregek a Maros és a Körösök térségében élelmezték magukat, elvéve a települések minden gabonáját. így kénytelenek a Marostól délre visszahúzódni, s ezzel is még erősíthető az a kényszer, amely az utánpótlás hiányát növeli. Ezek az ellenséges csapatok eltávolíthatók a vidékről”^[28]

 

A török iga alóli felszabadulás után a gazdálkodásnak mintegy kiegészítő részét tették s az uradalmak számadásaikban elsőrendű jövedelemforrásokként szerepeltek a malmok. Az egykori vízimalmok az 1685—1711. években mind elpusztultak. 1700-ban megkísértette ugyan Lindner a gyulai és békési malmok helyreállítását, de 1705-ben újra megsemmisültek azok. 1711. után megint feléledtek és pedig legnagyobb-részt régi helyeiken. így Löwenburg felépítette a gvula-várii malmot, azután Gyulán Gábor nevű rácz kapitány az óvártól északnyugatra a Kis-Körösön levő malmot, majd Harruckern a vártól délnyugatra a 10 kőre járó nagy malmot. Vízi-malmok voltak továbbá: Dobozon, Békésen, Vésztőn, Szeghalmon, sőt Füzes-Gyarmaton is. A berényiek és tarcsaiak pedig a Kettős-Körösön u. n. tombáczos malmokat építettek.^[29]

Vízimalom gyakorlatilag minden Körös-menti faluban épült, a földesurak, jobbágyok vagy bérlők birtokában. E malmokat részben a Körös főágai, részben a kimélyített patakok és fokok hajtották, melyek malomcsatornaként funkcionáltak. A folyók ingadozó vízjárása miatt azonban működésük nem volt folyamatos. Különösen a nyári, kora őszi hónapokban panaszkodtak az alacsony vízállásra, amikor a kapacitásra a legnagyobb szükség volt. Bizonytalanul üzemeltek a malmok a folyóágakat Összekötő csatornákon, melyekben az áradásnak megfelelően hol ide, hol oda folyt a víz. A Körösön árvízkor a Tisza visszaduzzasztása miatt oly csekély volt a víz mozgása, hogy az nem tudott malmokat hajtani.

A vízimalmok a tulajdonosoknak nagy hasznot hajtottak, a lakosságnak rengeteg kárt, a hatóságoknak pedig állandó gondot okoztak. A vízszabályozások történetéből ismert, hogy a molnárok és a földjüket mentesítő gazdák rendszerint szemben álltak egymással. Sok volt a panasz, hogy a molnárok eltorlaszolják a medret és ez árvizet okoz, aztán arra, hogy elvezeteik a vizet, és az szárazságot okoz. Mindezeken túl a szembenállást az is fokozta, hogy a malomgátak, a fenékkarók akadályozták a csónakon való közlekedést, a faúsztatást és növelték az árvízveszélyt.

Vidékünkön az általános problémákon kívül az ingadozó vízjárás is szembeállította egymással a malmok tulajdonosait és a földművelők képviselőit.^[30]

Már az 1740-es évektől kezdve sok panasz hangzik el a vízimalmokra. A vízszabályozás megoldását katasztrófák (árvíz és tűzvész) sürgették, ill. segítették elő.

A mezővárosi közigazgatás fontos szereplői voltak a bírók, akik a helyi igazságszolgáltatást képviselték. A malombíró vagy későbbi nevén a malomgazda a vízi és szárazmalmok jövedelmével számolt, és a munkára felügyelt.^[31]

A város malma malombíró kezelése alatt volt, ki szép jövedelmet szolgáltatott be a város pénztárába, például 1718-ban 1429 véka búzát, 1723-ban 560 véka búzát, 1732-ben először 1077 véka búzát és 166 véka aljgabonát, másodszor 626 véka búzát és 261 véka aljgabonát. A városnak 1753-ban eladott szárazmalma a méltóságos uraság Tekintetes nemes törvényszéke rendeletéből herényi és tárcsái bírák által 215 frt 30 krra becsültetett.

1767-ben Borbély András, Krizbai György és Fekete János molnárok a város részére való szárazmalom csinálásaért kaptak 30 vonás forintot, ételükre 6 véka búzát, italukra 6 itcze pálinkát.

1769 a helytartótanács elrendeli a szeghalmi és vésztői malmok lebontását. Mária Terézia a hajómalmoknál már említett 1772. augusztusi rendeletében megregulázza a gátas malmokat is: a víz szabad folyását ellehetetlenítőket le kellett bontani.[32]

 

Mária Terézia 1774. június 8-án elrendeli „ a gátasmalmokat azonnal szét kell hányatni. Ha a tulajdonos ellenkezik, katonai erővel kell széthordani…… a szegény községeket elrontott malmaik fejében kártalanítani kell. Az eddigi gátasmalmok helyében őrhajókra épített malmokat kell emelni. " 1777-ben 42 malomgátat hányattak szét, és kihirdették „mind nemesi szubadsággal élőknek, mind parasztoknak, hogy senki a Szamost meggátolni vagy gátra új malmot építeni.. . ne merészeljen.”^[33]

A malomgátak rengeteg kárt okoztak a lakosságnak a Körösök mentén is. A gyulai vár mellett a földesúr az 1720-as évek elején új, négykerekű vízimalmot építtetett, amihez a Fehér-Körös medrét zsilipes duzzasztógáttal zárták el. A gyulaváriak panaszolták, hogy a malom okozta áradások tönkreteszik termésüket. Több család el is költözött a községből. Hosszú pereskedés folyt, végül az uraságnak a malmot 1805-ben felsőbb rendeletre le kellett bontania. A füzesgyarmati, szeghalmi és vésztői vízimalmok vizsgálatára kiküldött bizottság 1808-ban a helybeli lakosság gazdálkodását s érdekeit szem előtt tartva minden esetben a gátasmalmok megsemmisítését javasolta. A malomtulajdonos birtokosok és községi testületek a végletekig ellenezték a malmok elbontását, s a lakosság lisztellátásához is szükség volt a működésükre, a hatóságok a 19. század első évtizedeiben mégis keresztülvitték a Körösök vidékén a gátasmalmok megszüntetését. Az 1810-es évektől a vízimalmok pótlására Békés megyében egyre több szárazmalom épült, az 1830-as, 1840-es évektől pedig a szélmalmok is megjelentek. 

 

A gyulai vízimalmok egyébként 1805-re gyakorlatilag megszűntek, báró Vay Miklós királyi biztos intézkedései mellett ehhez az 1801. évi tűzvész is hozzájárult.

1778-ban ezen feljegyzést találjuk: „Lévén ezen Békés városának emberek emlékezetére mindenkor a Fejér-Körösön vízimalma, méltóságos földesurunk kegyességéből bírván azokat árendába, legközelebb pedig 3 esztendőktől fogva (elromolván az előbbi) semmi malma nem volt, mindazáltal esztendőnként 200 forintokat fizetett abbéli jussának fenntartására, hogy újat építhessen. Mely dolgot főképpen az itt megtelepedett sok szegénységre való nézve, könyörülő kegyes szivére vévén sok tekintetes nemes vármegyéknek hites Assessora, és ezen Méltőságos gyulai domíniumnak bölcsen kormányzó mostani Praefectusa, Tekintetes, Nemzetes és Vitézlő Vida János ur, kegyelmesen megengedni méltóztatott, hogy uj malmot építsünk, úgy mindazáltal, hogy ha Csabai és más felső szomszédink ellenünk való panaszukat elakarnánk távoztatni, ássunk egy zúgónak való árkot, elkezdvén a déllőn fellyül, innen a Viczáig, onnan pedig a Körösig, melyen a szükségtelen viz mindenkor szabadon folyhasson. Isten kegyelmességéből véghezvittük, hosszúságra 1400, szélességre 4, mélységre pedig egy ölet tévén, és igy mindössze 5600 quadrat öleket.

1796. január 19-én a tanács, és a köznép közül 20-an megegyeztek Harsányi malommester Oláh György uramnak a Fejér-Körösön egy 6 kövü uj vizi malomnak építésére, következő conditiok alatt úgymint:

1) hogy mi minden kőért fogunk fizetni 130, összesen 780 rforintokat.

2) Malom mester uramnak intertentiót fogunk adni, a faragó legények magok gondoskodnak eledelekről, napszámaikat is malommester uramtól várják.

3) A fundamentom tételétől fogva addig, mig azon malmot tökéletes forgásra hozza, megkívánjuk hogy nállunk munkálkodjon.

4) Nem csak a malmot és malomházat, hanem a gátjait is tartozik tövisből elkészíteni.

5) Három esztendeig akármely romlása lészen tartozik a feljebb irtt bérért helyre hozni, mely idő alatt a malommesteri részt is által engedjük Eő kegyelmének úgy mint minden 5-ik vékát. Aláírva: Oláh György malommester, ttes ns. Nagy-Váradi káptalan és Harsányi communitas részéről.^[34]

 

Békésnél tombácos hajómalmot említenek 1784-ből: „hajóforma kivágott nagy Vastag fákra épült egykövű malmok, kiknek szorultságban nem kevés hasznokat veszik.”^[35]

A malom a XVIII. század végén is fontos helye egy-egy községnek, léte vagy nemléte a helységre jellemző, Petik Ambrus, a megye földjének egyik első bemutatója, Békés megye leírása c. művében fel is tünteti a malmokat a megye községeiben, városaiban.Békés leírásánál a középkori Hatos malom utódján kívül ,,tombászos" malmokat ír le: „hajóforma kivágott nagy Vastag fákra épült egykövű malmok, kiknek szorultságban nem kevés hasznokat veszik". Ez az első említése megyénkben a „hajómalom"- nak, „tombászos" malomnak, általánossá soha nem vált ez a típus. A tombászos malmok valószínűleg magánkézen lehettek, hiszen csak „szorultság idején" működtek, és csak egy kopárral dolgoztak.^[36]

 

A vámmértékekről a megye 1808. december 28-i közgyűlésén hozott határozat szerint a vízimolnárok 2 2/3, a szárazmolnárok 3 1/5 iccés vámmértéket kötelesek használni. „Amely molnár bélyegtelen (hitelesítetlen) mértékkel szedi a vámot, vagy az őrlés sorát meg nem tartja, vagy egyéb akármiféle csalfaságot űz, 25 pálcákkal... fog megfenyíttetni."^[37]

 

1818-ban a földesúr a következőket vezette be: a malomgazda vigyáz a malmokra, átveszi a bejött gabonát, és átadja a pusztagazdának. A pusztagazda számadását az öregebbik jegyző, a malomgazda számadását a fiatalabbik nótárius.” ^[38]

A békési határban a malmosgazdák ásták ki hajdan a Medvesi-fokot, melyen malom működött. Ennek lebontása után a fokot betömték, és itt megszűnt az összeköttetés a Fehér- és Fekete-Körös között.^[39]

A 18. száza végén „még megvolt a város vízimalma és ezen kívül még egy Erdős nevű lakosnak is volt malma. De 1818-ban mindkettőt lerombolták; 1813-ban malmosgazdák voltak: Kovács Mihály, Nagy Mihály, Görög Koszta, Szabó Ferenc, Görög András, Sas Szabó András, Gulyás István, Aponyi Péter, Szűcs Mihály árvái, Bondár Péterné, Szűcs István, Pikó Gergely, Kocsord Sámuel, Kecskeméti János, Rácz Szabó Mihályné, Püski András és Sas Ferenc.”^[40]

A gyarmati, szeghalmi és vésztői malmokat 1808-ban, a békési csatornán lévőket 1818-ban rombolták le.

A Békés Megyei Levéltárban található 1828. évi közgyűlési iratokban a 479-es szám alatt a lebontott malmokkal kapcsolatban az alábbi kérelem olvasható: „Obsitos katona Hagymási János és Mihály testvérek, Szűts Mihály és Kiss Márton István 1500 szegények nevében kérik a megyét a még ezelőtt 28 esztendőkkel elbontott hajós malmoknak Békés városában újonni felépítését — minthogy azon malmok a víznek semmi akadályt nem okoznának". (A kérést nem teljesítik.) (... hajós vagyis tombátzos malmok eltörlése még az 1801-ik esztendő ápr. 30-án 302. sz. alatt hozott végzés alapján elhatároztatott.)^[41]

 

Az 1843. évi X. tc. törvénybe foglalta a gátasmalmok elbontását, kimondva: «... a vizek természetes lefolyását és lefolyhatását, más kárával bármely módon és alakban gátolni tiltatik."^[42]

 

A 18-19. század alatt az árvízmentesítés, és a folyószabályozás során az Alföldön a vízimalmok jelentős része elpusztult, helyettük kisebb számban épültek újak. Az Alföldön, ugyancsak a környezet adta lehetőségeket kihasználva, egy korábban már megjelent, de az idáig elterjedni nem tudott típust, a szélmalmot építették egyre nagyobb számban.

28. Régi vízimalom a Fehér-Körösön. Nagy György: A Körösvidék lefolyási viszonyainak alakulása. Vízügyi Közlemények, 1975. 341. oldal

Az 1883-ban készült kataszteri térképen még fel lehet ismerni a duzzasztás révén kialakult malomtó helyét, és a határoló gátakat.^[43]

A vízszabályozás és a vízhasználat között már a 18.században ellentét volt, hiszen a malomtulajdonosok gyakran akadályozták a szabályozások végrehajtását. Legfeljebb tilalmi rendszabályok születtek az árvizek okozóival szemben, azonban ezeket nem tartotta be senki. Hiányoztak a rendelkezések az elkészült töltések, csatornák védelméről, nem volt szabály arról sem, mikor mennyi vizet lehet öntözésre használni. A tervezet alapelve az volt, hogy a víz szabad lefolyását senki sem akadályozhatja meg. A parti birtokos védekezhet a víz kártételei ellen, de őt erre kényszeríteni csak akkor lehet, ha a kár mást is fenyegetne.
Gátat, malmot minden vízfolyáson csak engedéllyel lehetett építeni, a partbirtokosok közötti viták esetén a törvényhatóság döntött.

  

A régi vízjárta adottságokra emlékeztett városunk Hajó és Gát utcájának elnevezése is: a Hajó utca a régi Fehér-Körös mellett épült, a város legnagyobb vízimalma közelében. Nagyvíz idején csak hajóval lehetett elérni a töltésen épült házakat.  A Hajó utca már 1851-ben e nevet viselte.

A Gát utca nevéből kitűnik, hogy a régi Fehér-Körös jobboldali gátjára épült utca.

Vidékünkön csak a békési, Fehér-Körösön álló malom volt a folyón, és az is egy földgáton volt, amit 1806-ban elbontottak A többi malom az mindegyik a fokokon volt, ahol aztán visszatért a víz az eredeti Körös-folyó mederbe.

2017. évben vízalatti kutatás folyt Békésen, a jelenlegi Élővíz-csatorna malomasszonykerti részén, ahol rögzíteni tudták fotófelvételen a török iga alóli felszabadulás után (1695) a gyulai magyar hajdúk kapitányai által (Orbán János és Hajdú István) helyreállított, majd az 1806. évben elbontott ún. Kerecsényi malom cölöpjeit is.

 

29. Malomcölöp-maradványok a régi Fehér-Körösön. Zubán István felvételei.

 

30. A régi Fehér-Körösön lévő malom oldal- és felülnézeti rekonstruált rajza. Készítette: Zubán István.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

[1] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978) 269. oldal

[2] Dr. Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban. Dél-Alföldi évszázadok 9., Szeged, 1996. 54. oldal

[3] Dr. Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997.) 17. oldal

[4] Gyöngyössy Márton: Magyar középkori gazdaság- és pénztörténet. Budapest, 2006. 132. oldal

[5] Vajda Tamás: Földesúri jogok és kötelezettségek a középkori vízimalmok körül. Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig. Szerkesztette: Horváth Gergely Krisztián. Budapest, 2014. 94. oldal

[6] Vajda Tamás: Földesúri jogok és kötelezettségek a középkori vízimalmok körül. Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig. Szerkesztette: Horváth Gergely Krisztián. Budapest, 2014. 97. oldal

[7] Molnár László: Vízimalmok Zalában. (Zala vármegye malomhelyei) Zalaegerszeg, 2014. 9-10. oldal

[8] Molnár László: Vízimalmok Zalában. (Zala vármegye malomhelyei) Zalaegerszeg, 2014. 18-19. oldal

[9] Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971.) 249. oldal

[10] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5.

(Békéscsaba, 1978) 278. oldal

[11] Dr. Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet. Gyula, 1896. 245-246. oldal

[12] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978).  273. oldal

[13] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978).  272. oldal

[14] Dominkovits Péter: Folyóvizek és a XVII. századi vármegyei közigazgatás, bíráskodás. (A nyugat-dunántúli törvényhatóságok példáján.) Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig. Szerkesztette: Horváth Gergely Krisztián. Budapest, 2014. 160. oldal

[15] Dr. Vitéz Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 34. oldal

[16] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978).  276. oldal

[17] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978) 274. oldal

[18] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. Békéscsaba, 1978. 274. oldal

[19] Dr. Baji Mihály: Dánfok – egy középkori falu története az írott források és a régészeti adatok tükrében. Békés, 2019. 14. oldal

[20] Ferenczi László: Vízgazdálkodás a középkorban. Magyar középkori gazdaság- és pénztörténet. Budapest, 2006. 130. oldal

[21] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5.

(Békéscsaba, 1978) 276. oldal

[22] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978).  272. oldal

[23] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978) 270. oldal

[24] Molnár László: Vízimalmok Zalában. (Zala vármegye malomhelyei) Zalaegerszeg, 2014. 9. oldal

[25] Jankovich B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori vízrajzához és a vizek hasznosításához. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996) 334. oldal

[26] Petik Ambrus: Békés megye leírása. 1784. Gyula, 1961. 10. oldal

[27] Balázs György: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században. …89. oldal http://koles.atw.hu/koles/olvas/Balazs_Gyorgy_Vizimalmok_szelmalmok_szarazmalmok.pdf

[28] Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 19. (Gyula, 1995) 16. oldal

[29] Dr. Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet. Gyula, 1896. 444-445. oldal

[30] Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997) 39. oldal

[31] Molnár Ambrus: Békés pusztulása és újjászületése. (Egy református mezőváros a 15-18. században) Budapest, 1999. 152. oldal

[32] Molnár László: Vízimalmok Zalában. (Zala vármegye malomhelyei) Zalaegerszeg, 2014. 21. oldal

[33] Pongrácz Pál: Régi malomépítészet. Budapest, 1967. 241. oldal

[34] Dr. Hajnal István: Békés város 1714-től 1800-ig. Békésvármegyei Régészeti és Mivelődéstörténelmi Társulat Évkönyve 1876-1877. Gyula, 1877. 88-89. oldal

[35] Balázs György: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században. …95. oldal http://koles.atw.hu/koles/olvas/Balazs_Gyorgy_Vizimalmok_szelmalmok_szarazmalmok.pdf

[36] Kiss Anikó: A gyulai várbirtok malmainak története. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Békéscsaba, 1978).  283. oldal

[37] Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971.) 249. oldal

[38] Dr. vitéz Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 71. oldal

[39] Dr. Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása. Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. Gyula, 1997. 90. oldal

[40] Dr. Vitéz Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 70. oldal

[41] Erdei Aranka: Békés megye társadalma és gazdasága 1828-ban – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 13. (Gyula, 1986) 76. oldal

[42] Balázs György: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században. …99. oldal http://koles.atw.hu/koles/olvas/Balazs_Gyorgy_Vizimalmok_szelmalmok_szarazmalmok.pdf

[43] Jankovich B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori vízrajzához és a vizek hasznosításához. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996) 334. oldal