Békés város történelmi vízrajza a kezdetektől a XIX. század végéig. 14. rész
Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, a történelem szemszögéből:
Az első átfogó
szabályozási terv (1823)
A
Körösök vízjárását már a múlt század elején figyelemmel kisérték és többen
egész részletességgel leírták: „Huszár Mátyás már 1823-ban reámutatott arra,
hogy az egyesült Körös a Sebes Körös vizét felvéve jobbra és balra kanyarogva a
torkolatig a nyíl egyenesnél négyszer nagyobb távolságot fut meg. Ebben a
kanyargós mederben, a melyet a régiek Nagy Körösnek neveztek, tavaszi és őszi
áradások idején a víz a legkisebb tükre fölé 6-00 m-re (1855-ben már 650 m-re)
emelkedett fel. Naponkint csak 15—20 cm-t áradt a víz, az áradás közönségesen
két hétig tartott. A tetőzésnél a víz tükre 3—4 napon észrevehetőleg nem változott.
Az apadás rendszerint kétszer annyi ideig tartott, mint az áradás. A legnagyobb
áradás idején a folyó természetes partjait 13—16 km-rel lépte túl és az árvíz
Békéstől kezdve Kákafokig (Szarvasig) 20—23 kilométer szélességben öntötte el a
folyó mellett fekvő földeket.
A
Nagy Körösben a Fehér és a Fekete Körös együttes áradását követőleg akkor folyt
legélénkebben a víz, ha ugyanakkor a Sebes Körös és a Tisza nem áradt. A Tisza,
sőt Huszár szerint még a Sebes Körös is, a Fehér és Fekete Körös vizét felduzzasztottá
és a duzzasztás a Fehér Körösön Gyuláig és Váriig, a Fekete Körösön a sarkadi
határig terjedt. A Nagy Körös viszont a Sebes Körös és az akkor még Mezőtúr
alatt betorkolló Berettyó vizét duzzasztotta fel. A duzzasztás a Sebes Körösön
Vésztő és Okányig, a Berettyón pedig Mezőtúrtól a a Sárrétig érezhető volt. A
Tisza az 1822-iki áradáskor, a mikor a Körösben kevés volt a víz, egészen
Békésig visszanyomta a folyó vizét. A Maros 1821-ben, a midőn a Tisza a felső
szakaszon medrét sem töltötte meg teljesen, egész Czibakházáig érezhető
duzzasztást okozott. A Körösök vize a torkolati szakaszon a tési és bökényi
pusztákon szétterült, a Kákafok és a Kurcza kiágazáson eloszlott, úgy hogy a
Tisza vizét nem duzzasztotta fel.
A végrehajtott szabályozás következtében a Körösök vízjárása elevenebb lett. A
folyó még az alsó szakaszon is gyorsan felárad, de aránylag gyorsan le is apad.[1]” – írja Korbély József.
Békés
megyében elsősorban a legelők voltak veszélyeztetettek. Békésen 17 602,
Körösladányban 11 722, Szarvason 28 555 holdat öntött el alkalmanként az árvíz,
a szántókat leginkább Füzesgyarmaton fenyegette.[2]
Vízborítások
Huszár Mátyás felmérése szerint 1824
(1000
négyszögöles magyar hold):
település
neve beltelek
szántó rét
legelő erdő
Békés
285
- 3 149 17 602
45[3]
település
neve szőlő folyómeder láp mocsár mélyfekvésű terület
Békés
404 1 502 1 391 996 1 335[4]
A
szabályozás előtt ez a meder még csak annyira van kimélyítve, hogy kisvíz
idején is alig tud feladatának megfelelni. Baj az is, hogy ez a meder nagyon
kanyargós. Kanyargásaival az alföldi szakaszon több, mint felével hosszabbítja
meg az egyenes utat. Lassúságához az is hozzájárul, hogy nagyon kicsiny az
esése, kilométerenként alig néhány milliméter. Csekély vize lomhán mozog tova.
A nagyszámú malomgát felduzzasztja az amúgy is lassan mozgó vizet és
elmocsarasítja a vidéket.
A
legnagyobb árvizek a folyószabályozás kezdetét megelőző időszakra esnek, az 1816.
árvíz nagyságára nézve tájékozódást nyújtanak a következő adatok: a Fehér- és
Fekete-Körös vize nyolc napon át emelkedett, nyolc napig maradt meg legmagasabb
szintjén és huszonnyolc napig tartott amíg elvonult az ár. A 44 napon át tartó
pusztító árvízben víz alá került Gyula, Gyulavári, Békéscsaba, Kétegyháza és
Doboz határa, belsőségének jókora része.
Az
Egyesült - vagy Kettős-Körös mentén az emelkedés húsz napig, a kulmináció és az
apadás - harminc-harminc napig tartott. Békés, Köröstarcsa és Mezőberény
községek határa és belsőségeik háromnegyed része került víz alá.
A
Sebes-Körös Vésztőt, Körösladányt és Szeghalmot borította el.
A
Berettyó árvize száz napig tartott s egyesülve a szomszédos folyók vizével
elöntötte a Sárrétet környező Füzesgyarmat, Dévaványa, Nagyrábé, Karcag,
Kisújszállás, Bajom, Turkeve, Mezőtúr községeket és még sok más községet.
A
Hármas-Körös áradása huszonegy napig, kulminációja és apadása három-három napig
tartott s elöntötte Gyoma, Endrőd, Szarvas, Békésszentandrás, Öcsöd, Szentes
stb. határait.
Az
első átfogó vízrendezési terv Huszár Mátyás nagyváradi kamarai mérnök
nevéhez fűződik, akit 1818-ban bíztak meg ennek elkészítésével. Feladatul kapta
a Helytartótanácstól az uradalmaknál és a községeknél már meglévő térképek
lemásolását, a szükséges léptékváltást, valamint a még térképezetlen
területeken a hiány pótlását.
Huszár mellett
dolgozott Vásárhelyi Pál is. Felmérték a Körösök és a Berettyó
völgyét, pontos helyszínrajzot készítettek a vízfolyások és a mocsarak
feltüntetésével. Megbízatása nem szólt a Tiszára, csak a Körösökre, de jól
látta, hogy a Körösök vízvidékének rendezése addig nem vezet sikerre, amíg a
Tisza nincs felmérve és rendezve. Szintezéssel, háromszögelési módszerrel
végezték a munkát, ezen a vidéken elsőként. A Tisza szomszédos szakaszaira is
kiterjesztette a felmérést. A szintezést Huszár Szegedtől indította,
mert ekkor még nem volt meghatározva az ország területének egyetlen pontjának
tengerszint feletti magassága sem. Vásárhelyi csak 1843-ban hozta át az Adria
szintjét hazánk területére. Az önkényes választás azért esett Szegedre, mert
itt ömlenek a vidék folyói a Tiszába.
A
térképezés 1823-ra készült el. A térkép (keresztszelvények nélkül) 67 db, 42x63
cm méretű, 1:36.000 méretarányú, az Országos Levéltárban Őrzött térképlapból
áll. A felvételezések alapján Huszár „tanulmányt adott
ki Dissertatio Hydrographica Fluviatilis Quatuor Crisiorum et
Berettyo címmel. A tervezet 1823-ra készült el, amelynek elsődleges
célkitűzése az árvízszint csökkentése volt. Ezt azonban nem az esés növelésével,
hanem a fenék mélyítésével kívánta elérni. A tervben az átvágásoknak csupán a
töltéshossz rövidítése volt a célja. A felső folyásokon a malmokat
eltávolították, a hullámtér szélességét megszabták. Megvalósult a Fekete-és a
Fehér-Körösön az akadályok eltávolítása, az elágazások feltöltésével egységes
meder létrehozása, ill. néhány átmetszés.
Huszár nem
érte meg gondolatai megvalósulását, nagyszabású tervének csak részleteit
láthatta. Sokszor összeütközésbe került mérnökeivel, feletteseivel. Többször
átdolgozták ill. átdolgoztatták a terveket, bár nagyon elégedettek
voltak Huszár munkájával. Még utólag is készített térképeket a
vidékről. Közben kisebb jelentőségű munkálatok és felmérések folytak a
Körös-vidéken, főként a nagyobb uradalmakról. A munkát nagyban nehezítette,
hogy minden kis munkát az Építési Igazgatósággal kellett engedélyeztetni,
valamint a megyék ill. birtokosok érdekütközései is akadályozták a gyors
haladást.
Huszár
Mátyás ugyan elkészítette a Körösök egységes szempontú szabályozásának tervét
(1822–1823), de a kivitelezésre nem volt anyagi fedezet. A vízrendezés ekkor
már tartósan nemzeti fontosságú ügynek számított, a tőke és a szükséges műszaki
szervezet hiánya azonban évtizedeken át gátolta a kibontakozását. Bodoki Mihály
működése idején országszerte elsősorban a vármegyék és az érintett uradalmak
áldozatvállalásának mértékétől és teherbírásától függtek a munkálatok. Ráadásul
közmunkával, azaz jórészt jobbágyi robottal folytak, ami az alacsony fokú
műszaki adottságokkal párosulva, a legkitűnőbb mérnöki irányítás mellett sem
válhatott igazán eredményessé. Ilyen körülmények között lehetetlen volt a
szabályozásokat összehangolni, hiszen azok az illető vármegye vagy uradalom
határánál többnyire véget értek. Bodoki Mihály 1820-tól irányította a Békés
megyei vízrendezést, 1825-re elkészítette annak vízrajzi leírását. Többnyire
mocsarakat szárítottak ki, levezető árkokkal akadályozták a vízutánpótlást.
Kisebb átvágásokat is elkészíttetett a középkori mederben kanyargó Körösökön.
Tomcsányi
Kristóf békési főszolgabíró 1828. március 13-i levelében utasítja az
elöljárókat, hogy az áradások továbbterjedésének megakadályozására, a mélyebben
fekvő részeken épült házak megoltalmazására emelt töltéseket állandóan javítsák
és erősítsék. „Minden a víz ellen készített töltésekre a legnagyobb
felvigyázattal lenni, a szükséges helyekre strázsákat rendelni, tálaltatandó
hibákat azonnal helyrehozni . . . szoros kötelességeknek esmérjék."[5]
1820-1835-ig
a megyék, hol kir. biztosságok vezetése mellett, hol a nélkül is, holmi
szabályozási munkálatokat téttettek, melyek által csak némely lefolyási
akadályok háríttattak és egyes oldalkitörések és elágazások tölttettek el;
helyenként egyes töltésvonalok is rakattak.[6]
Az
1830. évben a Körösrendszer folyóinak víztömege nem volt talán akkora, mint
1816-ban, de ugyanolyan pusztító volt ez az árvíz is, mert a Tisza erős áradása
megakasztotta a lefolyását, sőt visszafelé hömpölygött az ár. Békésnél a két
Körös ugyanazon az időben áradt meg, és érte el március 20-án legnagyobb
magasságát. Az árvíz lényegesebb apadása csak júniusban következett be.
Mezőberénytől a békési ibrányi szőllők felé a határ délnyugati részében,
továbbá a város mellett, annak északi részén a gyulai közúti védtöltéseket építettek,
melyeket azonban az árvíz kiszakított. Az árvíz elborította Békés egyész
határát Mezőberényig, Ladányig és Dobozig.[7]
A Huszár
Mátyás vezette részletes térképezés szolgált a szabályozási terv alapjául.
Az ennek értelmében Huszár, majd Vargha János irányításával 1829 és
1843 között – már gróf Zichy Ferenc királyi biztossága alatt – közerővel
végrehajtott munkák zömmel medertisztogatásból állottak (129,2 km), de 36,2
km-nyi töltés építését és 23,2 km helyreállítását is magukba
foglalták. Az átvágások 27,4 km hosszban készültek.
A munkaterv
szerint először a Duna és Tisza került volna sorra, de az 1816. évi nagy árvíz
a közfigyelmet a legjobban sújtott Kőrös-vidék felé fordította és így a
Körös-Berettyó környéke lett az első árterület, amelyen a térképezés megindult.
Az 1818—20-ban végzett felvételek alapján készítette el Huszár a Körösök
szabályozási tervét, amelyből az érdekelt vármegyék fedezet hiányában csak a
legsürgősebbnek talált részleteket hajtották végre gróf Zichy Ferenc királyi
biztos vezetése alatt.
Helyenként töltésépítésre is sor került, így többek között megépítették a
Mezőberényt védő 6-8 km és a Békésszentandrást biztosító 6 km hosszú védőgátat,
majd 1830 után a Sebeskörös mentén húzódó 25 km-es vármegyei védővonalat.[8]
Ugyancsak 1834-ig
épült meg a mezőberényi—belencéresi átmetszés is. Több átvágást terveztek a
Kettős-Körösön is, mert már érezhető volt a Fehér- és Fekete-Körös
átmetszéseinek hatása, ugyanis a Kettős-Körös vidékére az eddiginél is
erőteljesebben zúdultak le a Fehér- és a Fekete-Körös árhullámai.
36. Békés a XIX. században, a
Habsburg második katonai felmérési térképen (1819).
A nemesi közgyűlés
egymás után hozta a hatékony ármentesítést szorgalmazó – ezúttal már a fiatal
Bodoki által sugalmazott vagy előkészített – határozatokat, de a közmunkákba
belefáradt a lakosság, a Helytartótanácshoz intézett segélykérelmet
elutasították, és nem volt meg a hatósági elszántság a tervek végrehajtásához.
A kibontakozást a következő évtizedek sikeres formája, a társulat jelentette,
az elsőt Széchenyi István ösztönzésére 1845-ben alapították (Körös Szabályozási
Társulat).
A szabadságharc
leverését követően a szétesett Tiszavölgyi Társulat területén néhány esztendő
leforgása alatt nyolc új társulat keletkezett, ami egyúttal ismételten jelzi,
hogy a Tisza és a Körösök vidéke központi (állami) forrásból továbbra sem
kapott pénzügyi fedezetet a vízmentesítésre. Valószínűleg azért, mert az
illetékes hivatalokban pontosan tudták, hogy a szóban forgó térségben a
jobbágyfölszabadítással területeket vesztett birtokosok éppen a művelésbe
vonható területek szabályozásoktól és lecsapolásoktól várható növekedésével
igyekeznek kárpótolni magukat, tehát mindenképpen érdekeltek a munkák
elvégzésében.
A Béli-, a Zarándi
és a Bihari-hegyekből olvadáskor lezúdult víztömeg sokszor keserítette meg az
Arad és a Békés vármegyékben élők életét. A kanyargós és védművek nélküli Körös
gyakorta kiöntött, hatalmas pusztítást hagyva maga mögött. Ezért elsőként Arad
megye lépett. Az 1830-as jeges árvíz után Beszédes József mérnök segítségével
folyómedrek átmetszésével és töltések építésével növelték a biztonságot. Ám ez
a modernizációs munka súlyos következményekkel járt Gyulára és Békésre nézve,
mert hamarabb és gyorsabban lezúdult az árvíz.Ne feledjük, ekkor Gyulán
keresztül folyt a Fehér-Körös, míg a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyása
Békés központjában volt.
Közvetlen gondként
jelentkezett az előző korszak gyakorlatából, hogy a Békéssel szomszédos Arad
vármegyében 1835-re elkészült a Fehér-Körös és mellékágai szabályozása. A
mederrövidítések és hullámtérszűkítések következtében a korábbinál gyorsabban
és nagyobb erővel levonuló árhullámok mind nagyobb károkat okoztak a
fejletlenebb védművekkel rendelkező, alacsonyabban fekvő, keleti szomszédaival
lépest tartani képtelen békési tájon, a Fehér-Körös két partján fekvő Gyulát is
sűrűbben elöntötte a víz.[9]
Arad vármegyében Békés
vármegyét megelőzve, 1850. szeptember 1-én fejeződtek be az árvízvédelmi- és
folyószabályozási munkák: az elvégzett munkákkal Arad megye mentesült az
árvizektől, de mérhetetlen bajt okoztak Gyula környékén és a közvetlen alatta
fekvő Békés megyei területeken. Beszédes és munkatársai már az Arad megyei
munkák kezdetén - 1833-ban - jelezték, hogy a rendezetlen alsó, Békés megyei,
szakaszon tragédiák várhatók. Ennek ellenére nem történt semmi, a megyék
önállóan, külön-külön végezték vízügyi feladataikat a legsürgősebbnek látszó
helyeken.
Az árhullámok ezután valóban sokkal gyorsabban, nagyobb hevességgel érkeztek az
alsóbb területekre: egymást érték az árvizek. Gyula és Békés városok fejlődését
az árvizek jelentősen visszavetették.
A sorozatos, káros árvizek lassan Békés megyét is munkára serkentették, de
igazi lendületet akkor vett a szabályozások ügye, amikor Széchenyi István lett
a Tisza-völgy szabályozásának királyi biztosa. Vásárhelyi Pál hajózási
felügyelővel mindent megmozgattak a Körösök problémáinak megoldására.
Széchenyi tevékenysége következtében, 1845. december 7-én megalakult Gyulán a
Körös Szabályozási Társulat. 1847. július 6-án Bodoki Károlyt megválasztották
ezen társulat osztálymérnökévé. Ő lett a Körös-Berettyó szabályozásának lelke.
Huszár és Beszédes elgondolásait vette alapul.
Az Alsó Fehér
Körösi Ármentesítő Társulat 1854. év tavaszán kezdte meg a Fehér-, és
Fekete-Körös töltéseinek építését. Az első árvíz - az 1855. évi - után már
magasítani kellett az új töltéseket.
Az 1855. évi árvíz is elborította a Körösvidék legnagyobb részét, de nem okozott akkora pusztítást, mint az előbbiek, mert az időközben emelt kezdetleges gátak megakadályozták szabad terjeszkedését: Békésen 43 cm-el volt magasabb a vízszint, mint az 1830. évi árvízkor. Békés városába a víz nem hatolt be, Gyulán azonban így is hatszáz házat döntött romba.
Az induláshoz a
végső lökést az adta, hogy 1855-ben Gyula város lakott részének jókora hányadát
ismét elöntötte a Fehér-Körös. Az árvíz azok pártját erősítette meg, akik
hasonló esetek újra bekövetkeztét megakadályozandó az addig a városon
keresztülfolyó Fehér-Körös vizét egy új, Gyulavári és Békés között húzódó,
teljesen ásott mederbe akarták terelni. Bodoki Károly azért ellenezte ezt a
megoldást, mert sajnálta, hogy a település elveszti a folyóvízzel járó
közlekedési-kereskedelmi előnyöket, továbbá tartott a holtággá váló eredeti
meder okozta vízminőségi és egészségügyi gondoktól. Vele szemben a tervéhez a
városon belül szükséges nagyarányú kisajátítás és településrendezés magas
költségével érveltek. Mindazonáltal a fölöttes hivatal döntését várva, három
változatot terjesztett elő, ebből egy a víz részben a városon keresztül,
részben azon kívül történő elvezetését indítványozta. A vitában a teljesen új
csatornát ásatók győztek, de a nagyarányú vízrendezést ettől függetlenül Bodoki
Károly végezte el (1855–1861). Az első pillantásra helyi jelentőségű eset azért
érdemelt említést, mert jó példája annak, miként merülhettek föl ökológiai
problémák abban a korban, amikor még nem tudatosult a környezeti károk
bekövetkezésének lehetősége. Ma már tudjuk és tapasztaljuk, hogy a kiváló és jó
szándékú mérnökök döntései milyen súlyos következményeket okozhattak. Bodoki
aggodalmai igazolódtak, mert az elzárt középkori Körös-meder és mellékágai
vízmozgás hiányában évtizedeken át bűzlöttek a városban, míg a szükséges
duzzasztómű segítségével és a kapcsolat megnyitásával ismét biztosították az
élővizet (1895). Ugyanakkor az új csatorna a sűrűn lakott, egyébként
körtöltéssel is védett zárt településektől távolra vezette az áradásokat, úgy,
hogy azok a továbbiakban elsősorban a tanyavilágot és a termőföldeket
veszélyeztették.
A Wenckheimeknek,
Békés megye legvagyonosabb családjának, terjedelmes uradalmaikkal összefüggően
komoly érdekeik voltak a vízmentesítésben. Wenckheim László már korábban, a
társulatok szervezésében bátorította és jelentősen pártfogolta Bodoki Károlyt.
Együttműködésük következő területe a 60 ezer holdas gyulai határban lezajlott
úrbéri elkülönözés és tagosítás volt, melyben a főrangú családnak szintén nem
kevés érdekeltsége feküdt. Magát a munkát azonban Bodoki közvetlenül nem
vezette, csupán felügyelte, közmegelégedésre egyik mérnök munkatársa
irányította.[10]
Az
árvíz okozta gazdasági bajokon kívül szinte elviselhetetlenné tette az ember
életét a rengeteg rovar. Markovicz Mátyás a XVIII. században szemléltető képet
fest erről a csapásról:
„Nyáron át a legyek és bögölyök oly roppant rajokban és seregekben tanyáznak itt, hogy a bögölyök az egyedüljáró szarvasmarhát megölik s azért a bögölyök vérszomjas serege miatt nem is biztos itt junius, julius és augusztus hónapokban nappal kocsin, vagy lóháton egyik helyről a másikra utazni, kivált tiszta, csendes időben, mert a lovak és egyéb barmok a csípések kiállhatatlansága miatt vagy elragadnak vagy a földre hengerednek s mindkettő az utazók életét veszélyezteti. Azért jobb itt ilyen időben egész éjszaka, vagy kora reggel, vagy későn este utazni. Ha erős szél, vagy eső leveri a bögölyöket, akkor ezt a körülményt fel lehet használni utazásra. Ha végre valami nagy szükség kényszeríti az embereket nappali utazásra, be kell varrni a lovakat ponyvába és pokrócba, vagy pedig az ostor hegyére jó szőrös bivalyfarkat kell kötni s azzal a kocsis roppant fáradtsággal részint megöli, részint elűzi a bögölyöket.”
„A méhek gyanánt rajokat képező szúnyogok pedig mindjárt napnyugtakor roppant zúgást csapnak és nyári időben annyira ártalmasak mind az embereknek, mind az állatoknak, hogyha szobádat már minden földmívestől készített szúnyoghálóval be nem feded, azon éjszaka semmiesetre sem alhatsz el. Nincs olyan hely, nincs olyan kamra, nincs olyan szeglet, ahol nyári időben szúnyog ne volna s azért némelyek, mikor esteledik az ablakok és az ajtók mellett szalmatüzet gyújtanak, mások a házon kívül tőzeget égetnek s annak tüzével akarják a kegyetlen szunyogsereget távoltartani, de még így sem érik el teljesen kívánságukat. Ha nincsen takaród felett szúnyogháló, előbb elepedsz, vagy izzadságban úszol, mintsem álmot láss.”
„Árvízkor a Körösök 20 —22 km. szélességben borították el vízzel határukat. Voltak olyan lapályos területek, amelyekről a kiömlött víz nem tudott visszafolyni. Ott elpárolgásra ítélt tavak keletkeztek.”[11]
Az első rendszeres
szabályozási munkálatot 1835-45 között, Beszédes József irányításával
hajtották végre a Körös-vidéken, különösen a Fehér- és
Fekete-Körösön. Beszédes már előtte is foglalkozott a területtel,
készített õ is térképeket, felméréseket. 1831-ben készült el a
Fehér-Körös-csatorna tervével. A Nádor-csatornának elnevezett csatorna
munkálatai 1834-40 között zajlottak. Ez volt Beszédes életének fő műve,
amely amellett, hogy nagyszerű malomcsatorna, egyúttal élővízzel látja el
Gyula, Békéscsaba és Békés városokat, amelyek a szabályozás közben átmetszett
kanyarok mellett maradtak. (József nádor malomcsatorna, ma Canalu Morilor.
Körösbökénytõl Gyulavarsándig 92 km-es hosszon 50 m-nyi esésű vízzel 12 malmot
hajtott meg. Ezzel a nagyszabású munkával sikerült a Fehér-Körös szabályozása
érdekében még az 1810-es években lerombolt 36 gátas vízimalom pótlásáról
gondoskodni.) A folyóból eltávolított malomcsatornákat az újonnan kiépített
József nádor malomcsatornára helyezték át. A bökényi duzzasztó is ekkor épült,
mivel a csatornát ennek segítségével látták el a Fehér-Körös vízével. A
Fehér-Köröst, Beszédes korábbi tervei alapján 24 átvágással
rövidítették meg. A Fekete-Körösön 1845-47. között 29 átvágás készült.
Békés vármegye
megbízásából Beszédes József mérnök 1838-ban elkészítette a Körös vidék
kanyargós folyóinak mederátmetszést tervét. A tervezett mederátvágások közül öt
még az 1830-as években elkészült (Gőg 1984). 1840-45 között további harminchat.
(Az átvágások legnagyobb része rövid idő alatt feliszapolódott és később újra
kellett azokat ásni.)
1851-ben a
Fekete-Körös vizét Békés belsőségétől elterelték:
A mai Kettős-Körös jobb oldali 22,350 tkm-től (Tátra utca) új, 2 919 m hosszú
csatornát - a „békési nagycsatornát" - ásták meg. Később, amikor a
Tiszától kiindulva a Hármas- és Kettős-Körös mederátvágásait megszámozták, ez a
munka lett az 52. sz. Povádi-átvágás. Ezzel a mederátvágási munkával a
Fekete-Körös a városon kívül, a Povádi temetőnél - a 19,400 jobb oldali tkm-nél
- csatlakozott a Fehér (Egyesült v. Nagy)-Köröshöz. (Ez az átvágás sem
fejlődött ki a kellő méretre, a szükséges vízszállító képessége nem alakult ki,
feliszapolódott. 1861-ben újra kellett ásni, mélyíteni és szélesíteni).[12]
37. A Fehér és Fekete-Körös
összefolyása.
[1] Korbély
József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása. Vízügyi Közlemények, 1917 (7.
évfolyam) 1. füzet 33-34. oldal
[2] Dr. Dóka
Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után -
Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006) 107. oldal
[3] Dr. Dóka
Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után -
Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006) 198. oldal
[4] Dr. Dóka
Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után -
Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006) 205. oldal
[5] Implom
József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a
Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971.) 285. oldal
[6] Hunfalvy
János (1863) A magyar birodalom természeti viszonyainak
leírása. Pest, 1863. 3. kötet
401-402. oldal
[7] Rostás
István: A Körösök vízrajza Békésen. Békési Téka 40. sz. Békés, 2009. 19. oldal
[8] Babos Zoltán-Mayer László: Az ármentesítések, belvízrendezések és lecsapolások fejlődése Magyarországon. (Első rész). Vízügyi Közlemények, 1939/1. szám Budapest, 1939. 56. oldal
[9] Kósa
László: Nemesek, polgárok, parasztok: Néprajzi, történeti antropológiai és
művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 2003. 138. oldal
[10] Kósa László: Nemesek, polgárok, parasztok: Néprajzi,
történeti antropológiai és művelődéstörténeti tanulmányok. Budapest, 2003. 139.
oldal
[11] Dr.
Mihalik László: A Körös vízrendszerének multszázadi szabályozása. A Földgömb.
1933/2. szám. Budapest, 1933. 41-42. oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése