Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  22. rész 

Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, ismerkedjünk meg a kubikusokkal:

A földmunkák hasznos „bandái”: a kubikosok:

 

Grófi legény nem kubikolt még soha,

Mindig csak a parasztoknak a fia.

Egykerek ,,kocsi"-ba fogta magát,

„Úri" hámmal toszította kocsiját.[1]

 

A kubikos (kubikus, kubis) olyan vándormunkás volt, aki egyszerű kézi eszközökkel nagy mennyiségű földet mozgatott meg folyószabályozásoknál és árvíz elleni védekezésnél, közút- és vasútépítéseknél, építkezéseknél. Mivel nem volt elég önként jelentkező, a szabályozás folyamatossága érdekében a járási tisztviselők kénytelenek voltak — fizetség mellett - a szükséges munkaerőt hivatalból kivezényelni. A közmunka legtovább a töltések építésénél maradt fenn, ahol menet közben nem adódtak halaszthatatlan feladatok, míg új medrek ásásánál a stabilizációra törekedve kezdettől fogva inkább szerződött munkásokat alkalmaztak. A folyószabályozások nagyszámú munkás kézierejét igényelték, ekkor alakult ki az a réteg, akik szervezetten, bandákba jártak el dolgozni.

 

A kubikosok nem tekintették magukat bérmunkásoknak. Legtöbbjüknek volt földje, gazdasága, vagy legalábbis törekedett ennek megszerzésére. A folyószabályozásnál kapott pénzt jó kiegészítő jövedelemnek tartották, ezért a legszegényebbek mellett a nagyobb gazdák fiai is szívesen vállalkoztak rá.

Az ármentesítések 1846—1876 közötti első szakaszában a kubikolás az agrárszegénység egy részének még félhivatású foglalkozása volt csupán. Az első nemzedék valósággal „kétlaki" életet élt: „...mihelyt a tavaszi vetés ideje bevégződött, azonnal felszedőzködnek és felkeresik azon helyeket, hol munkát kaphatnak; a kapálást oda haza az asszonyok és öregebbek végzik". A nyári nagy mezőgazdasági munkákra hazaözönlöttek és az őszi betakarítás után folytatták ismét a kubikmunkát. Mivel a kubikolást a nagyobb mezőgazdasági munkák szüneteiben végezték, igyekeztek lakóhelyük közelében vagy legfeljebb néhány napi járóföldre dolgozni. Jóformán csak fiatalkorúak vállalkoztak erre a nehéz munkára…”[2]

A második kubikosnemzedék számára a kubikolás főhivatássá vált, tízezreknek jelentett szinte kizárólagos megélhetési forrást. A szerszámok és a munkamódszerek tökéletesítése révén ekkor alakult ki a szó valódi értelmében a kubikos életforma. A kubikosok fagytól fagyig (koratavasztól kés őszig) dolgoztak, nagyon kevés volt a telelős (téli) munkás. Akad ugyan olyan kubikos is, aki egyfolytában öt évig volt távol családjától, a többség azonban még év közben is hazatér aratásra, cséplésre, szüretre, különösen, ha valamennyi földje vagy szőleje volt. Rövidebb távolságból a helyi ünnepekre, vásárokra, búcsúkra is hazalátogattak.

A kubikosok a legnehezebb és legbonyolultabb földmunkákat is aránylag kevés és egyszerű szerszámmal végezték: ásó, lapát, csákány és talicska volt minden felszerelésük. Ezeket azonban fokról fokra tökéletesítették és igyekeztek mindig jó karban tartani.

 

Kubikosság három nemzedékét lehet megemlíteni. Az első még a mezőgazdaságban dolgozott, a kubikos munka kiegészítő szerepet játszott. A második generáció számára a kubikos munka már jelentős bevételi forrást jelentett. A harmadiknak fő tevékenysége már a kubikos munka volt. Később a kubikosság szakosodott. Egy részük a vízügyi szolgálatban maradt, mások téglavetők lettek. Sokan vasútépítési, útépítési földmunkákon itthon és szinte egész Európában jó hírnevet szereztek a magyar kubikos névnek A vállalkozói rendszer elterjedésével és a szakmánybér (köbölenként, majd köbméterben fizetve) általánossá válásával alakult ki a hivatásos kubikosság.

 

A szó a német Kubikmeter (köbméter) szóból származik, ami arra utal, hogy a földmunkások a kitermelt, megmozgatott föld mennyisége után kaptak fizetést. Egysége a köböl (6,86 m3), illetve a m3 volt. Ha átmetszést ástak, a bér meghatározásánál figyelembe vették, hogy a kitermelt föld milyen mélyről származott.

Egy m3 földet 15-16 talicskával lehetett elhordani.

 

A kubikolás (kubikosmunka) a 19. század második felétől a második világháborúig volt jellemző Magyarországon. A kubikolás ott alakult ki legintenzívebben és ott éltek kezdettől fogva legnagyobb számban, ahol a legádázabb küzdelem folyt a vizekkel és ahol a parasztság tagozódása is a leggyorsabb és legélesebb volt: a Viharsarokban.

A legkorábbi leírás szerint: „A legjobb kubikosokat Szeged, Dorozsma, Szentes, Szeghalom, Titel, Hadház és átalán Csongrád, Békés és a szomszédos tiszai megyék szolgáltatják.[3]

 

„Kérgeskezű öreg kubis munkája

Meglátszik a Körözs-part koronájába.

Kihúzza a zsinórt szelvény irányába,

A koronát ahoz élesen levágja.”[4]

 

Nyikorog a talyicskának az agya,

Öreg kubis nehéz földet rárakja.

Feltaszítja a Körözs-part tetejére,

Hogy ne legyen száraz koszt az ebédje.”[5]

 

A kubikosok jellemzően csoportosan, úgynevezett bandákban dolgoztak. A csoport vezetője volt a bandagazda, akinek feladata volt a banda toborzása, a munka megszervezése. A kubikosmunka természetéből következik, hogy egyénileg nem lehet végezni, még akkor is össze kell működniük a munkásoknak, ha nem bandákban dolgoznak. A bandarendszer határozottan elősegítette a teljesítmény fokozását: a bandatagok idő- és munkabeosztása valósággal egymásba illeszkedő fogaskerekek módján működött.

Általában 20-25 férfi dolgozott együtt, akik jól ismerték egymást, általában egy településről származtak, nagy erővel, szívóssággal, kitartással rendelkeztek. A bandagazda ugyanúgy részt vett a munkában, ahogy a többiek, emellett kiválóan kellett számolnia és tárgyalnia, hogy át ne verjék vagy rosszul fizessék ki őket. A munka előtt a bandagazda előre ment megnézni a munkavégzés körülményeit, megtárgyalni a részleteket.

 

A kubikosok egyszerű kézi szerszámokkal (ásó, csákány, lapát) dolgoztak. A földet egykerekű, általában fából készült talicskával mozgatták. Nemritkán a talicskát a kubikosok gyermekük segítségével tolták, ritkábban lóvontatta taligát használtak. Mellettük kordésgazdák, kordéskocsisok, lóhajtó gyerekek is dolgoztak.

A földmunkások általában az idénymunka idejére saját maguk építette kunyhókban laktak, amit a helyben talált nyersanyagokból állítottak össze vagy a földbe mélyítve alakítottak ki. Az egy kunyhóban lakó kubikosok úgynevezett kunyhótársaságot alkottak, közösen főztek, az ügyeiket közösen intézték.

 

A mederrendezéseknél még többet jelentett, hogy a magyar kubikosok mintegy 6 millió 300 000 kat. holdnyi területet ármentesítettek, amelyből kb. 4 millió kat. hold az Alföldre esik.[6]

 

 

 

---

[1] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 16. oldal

[2] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 17. oldal

[3] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 17. oldal

[4] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 38. oldal

[5] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 48. oldal

[6] Katona Imre: A magyar kubikosok élete. Budapest, 1957. 20. oldal