Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  24. rész 


Befejezés…helyett (2. rész):


Az 1890-es évekre lezárult szabályozások végeredménye folyórendszerenként a következő:

A Fekete-Körös szabályozását a XIX. század elején a vízfolyást akadályozó fák eltávolításával kezdték. 1844 és 1855 között 41 átmetszést építettek, a megrövidített meder két oldalán töltésekkel. A szabályozás befejezéséig 71 átvágás készült. Azzal, hogy vizét már Szanazugnál bevezették a Gyula-Békési-nagycsatornába, megvédték Dobozt és Békést a keresztülfolyó Körös veszélyétől. A mederoldal közelébe, a szakadóparton épített töltéseket cölöpös partbiztosítással látták el.

A Fehér-Körös felső szabályozása a Malom-csatornával függ össze. Az 1855. évi árvíz a Péli-csatornán keresztül elöntötte Gyulát, ezért a folyót a városon kívül vezették. Az új, 19 km hosszú, töltésezett meder, a fent említettek szerint, Szanazugnál veszi fel a Fekete-Köröst, és Kettős-Körösként Békésen tér vissza egykori medrébe (Krisztina-zug, Élővíz-csatorna-torkolat).

A Fehér-Körös elhagyott medre Gyula-Vesze-Sikkony-Békés vonalon folyva Élővíz-Gerlai-holtág néven belvízi, öntözővíz-szolgáltató és környezetformáló szerepet tölt be.[1]

 



49. Folyószabályozás előtt és után.

 

A tiszai mellékfolyók közül a Körösök rendszerében történt a legnagyobb méretű beavatkozás: megszűntek a mocsarak, a vizes területek lecsapolásra kerültek, a település képe – amelyet a vízrajzi viszonyok alapvetően meghatároztak – is megváltozott: nemcsak a belterületi városrészek növekedtek, mint például Ibrány észak felé, vagy a Malomvégesi, illetve Vashalmi rész a folyó felé, hanem a külterület élete is megváltozott. A várostól keletre (mai Murony, Kamut) lévő, a Békés-csanádi löszhát egyébként Körösre lejtő része már korábban is a szárazabb, kevésbé vízjárta területek közzé tartozott, így a mezőgazdasági termelés, a tanyák hamarabb megjelentek, mint a település vízjárta, áradások által fenyegetett nyugati részein.

A Körösök szabályozására tehát három terv készült: az első volt az 1823-as Huszár-féle terv, a második az 1855-ös Bodoky/Bodoki-féle terv és végül 1879-ben a folyammérnöki terv: az első tervezéskor nem állt semmi adat rendelkezésre és téves elképzelések is voltak (pl.: az átmetszésektől csökkenni fog a nagyvíz szintje.). A sok átmetszés következtében nagyon megrövidült a folyó. Ezt már a maga korában kifogásolták az érdekeltek, azonban mára világossá vált ennek részbeni szükségessége. Az alsó szakaszokon célszerű volt a sok átmetszés, itt ma is kevés a hordalék, az is lebegtetett iszap formájában. A felső folyások megrövidítése ezzel ellentétben károsnak bizonyult, mivel az árhullámok hevesen, rövid idő alatt érkeznek az alsó szakaszokra.

A Bodoki-féle második terv a Fehér-Köröst tartotta fő folyónak, a folyammérnöki terv felismerte, hogy a Fekete-Kettős-Hármas-Körös a fő vízfolyás. (Ez a tendencia ma is érvényes, bár az 1995-ös árvíz fordulópontot jelent, amely a várakozásokkal ellentétben meglepetést hozott. Ekkor a Fehér-Körös megelőzte a Feketét. Ennek okai részben az erdélyi szakaszokon véghezvitt szabályozásokban keresendők.) Bodoki nagyvízhozam megállapításai a maiaktól eltérnek, amely nem csupán a tervező hibája, hanem a folyó változásából, a szabályozások hatásaiból is adódik.

A töltések távolságának megállapításában a sok bizonytalanság és téves felfogás után a Folyammérnöki Hivatal 1879-es tervében az addigi tapasztalatok alapján megtalálta a szabályozás helyes elveit és jól állapította meg a Kettős- és Hármas-Körös töltései közötti távolságot. A folyók szűk hullámtere káros, a folyók fejlődésére nincs megfelelő terep biztosítva, a kanyarok kikezdik az árvízvédelmi töltéseket.

Összességében a szabályozásokkal elérték 1895-re, hogy gátszakadás nélkül vonult le a nagyárvíz. Sikerként értékelhető, hogy az árvizek gyorsabban vonulnak le. A felső szakaszon süllyedt, az alsón emelkedett az árvíz szintje. A folyó medre a felső szakaszon mélyült, de szélesedett, az alsó és közép szakaszon némileg mélyült.

Az 1867—1889 közötti időszakban fokozatosan beértek a vízszabályozások eredményei. A mentesített területek mind szárazabbá váltak, a rét- és legelőgazdálkodás helyett alkalmasak voltak a szántóföldi művelésre is: Békés megyében is megértek erre az időszakra a Körös-szabályozás eredményei. 1867—1884 között a megye mezőgazdaságában minden korábbit meghaladó változás következett be: a szántók aránya 17,58%-kal nőtt, a legelőké 25,16%-kal csökkent. A hagyományos állattartás elvesztette korábbi jelentőségét, a rétek, legelők a művelhető területből csak 17%-ot foglaltak el, ami szintén jóval kevesebb volt, mint az országos átlag.[2]

 

A vízszabályozás egy összefüggő problémakör megoldását jelentette: 1. Az árvizek megszüntetésével mezőgazdasági termőterület nyerését (árvízvédelem), 2. amely - a megnövekedett gabona mennyiség miatt - növekvő malmi kapacitást igényel. 3. A folyók alföldi szakaszának csekély esése miatt a vízimalmok gátak építésével nyertek nagyobb energiát (gátas- és kisebb folyókon lévő hajómalmok egyaránt). A kis esés és a gátak együttesen okozták az árvizeket. A malomgátak elbontása, a túlfűződött kanyarok átvágása az esés növekedését, a folyók hosszának csökkenését eredményezték (folyószabályozás), aminek következtében 4. a vízimalmok száma, kapacitása egyes területeken - elsősorban sík-, jó gabonatermő vidékek folyóin - jelentősen csökkent, így más, alternatív megoldást kellett találni. Időben ez a szárazmalmok számának növekedésével, a szélmalmok elterjedésével, majd a gőzmalmok térhódításával esett egybe. 5. A vízrendezések során tehát a) termőterületeket nyertek a gabonatermesztés (s persze egyéb szántóföldi növények termesztése) számára b) közvetve ösztönözték más malomtípusok, végül - a 19. század második felétől - termelékenyebb malmok térhódítását c) mindehhez a vízrendezések adta lehetőségeket kihasználva a közlekedési viszonyok javulása - szállítás - is nagyban hozzájárult (út-, vasútépítések).[3]

A vízimunkálatok történetét némi túlzó értékeléssel „második honfoglalásnak” szokták nevezni, melynek során a vizektől felszabadított területeket a lakosság birtokba vette. A valóságban azonban nem egyszeri akcióról, hanem több ütemben végrehajtott egyre differenciáltabb tevékenységről volt szó, melyet a mezőgazdaság igényei erősen motiváltak, hatása pedig — jó és rossz következményeivel együtt — a földművelésben, állattartásban, és ezen túlmenően - mint a későbbiekben még látni fogjuk - az iparban, a kommunális ellátásban, energiatermelésben, közlekedésben stb. is érezhető volt.[4]


Folytatjuk!


Dr. Baji Mihály


[1] Goda Péter: Vízi munkálatok a Körös – Sárrét vidékén. (Goda Péter – Köteles Lajos: Körös-Sárréti útikalauz. Kondoros, 1984.).

[3] Balázs György: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században. …97. oldal http://koles.atw.hu/koles/olvas/Balazs_Gyorgy_Vizimalmok_szelmalmok_szarazmalmok.pdf

[4] Dr. Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987) 252. oldal

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  17. rész  Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, a vízügyi igazgatással ismerkedhetünk meg: A vízügyi igazgatás szervezetrendszere: 1788-ban, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság megalakulásával új fejezet kezdődött a magyarországi műszaki munkák történetében: létrejöttek azok a szervezeti keretek, amelyek az adott körülmények között korszerű, központosított irányítást lehetővé tették. Az új szerv létrehozását 1787-ben maga az uralkodó kezdeményezte. A Bécsben működő főigazgatóság nem tudta áttekinteni az egész birodalom műszaki ügyeit, ezért szükség volt arra, hogy az egyes tartományokban (Csehország, Morvaország, Ausztria), valamint Magyarországon - a helyi kormányszerveknek alárendelt - építési igazgatóságokat hozzanak létre. Az új szervezet, a Vízi és Építészeti Főigazgatóság, a kamara és a helytartótanács irányítása alatt álló, műszaki ügyekben teljes önállósággal rendelkező hivatal volt. Tevékenysé...
További információk
  Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  18. rész  Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat, a vízügyi igazgatáson belül a vízitársulatokkal folytatjuk: A vízitársulatok: Az 1820-as években szerepet kaptak a vízügyi irányításban a vízgazdálkodási feladatok ellátására létrejött társulatok is. Egyre világosabbá vált, hogy a birtokosok és a községek érdekeit szolgáló vízimunkálatokat nem lehet teljes egészében állami támogatásból fedezni, hanem szükség van társadalmi segítségre is. Egy-egy község vagy birtokos a maga területein azonban nem tudott eredményes munkát végezni, ezért egy-egy vízfolyás mellett az érdekeltek összefogásával társulások jöttek létre. Ezek megalakítására az 1807:17.tc. adott lehetőséget. A szervezetek ekkor még önkéntesek voltak, senkit sem lehetett arra kényszeríteni, hogy belépjen. Mivel az általuk végzett munka nem a sóalap költségeit vagy a kamarát terhelte, a főigazgatóság nem sokat törődött tevékenységükkel. Műsza...
További információk
Kép
  Fejezetek Tarhos Község történetéből.  (4. rész): Árvíz A Körösök hegyvidéki vízgyűjtőjén 1980. július 21–27. között különösen sok csapadék hullott, ám július 27-től a Körösök felső és középső szakaszán apadás indult meg. Rendellenes jelenségek nem mutatkoztak, és akkor váratlanul olyan dolog történt, amire a legtapasztaltabb szakemberek sem számítottak: 1980. július 28-án reggel 6 óra 35 perckor minden előzetes jelzés nélkül átszakadt a Kettős-Körös jobb parti töltése.  Helikopter, honvédségi kétéltűek, a lánctalpas úszó gépkocsik vitték a homokzsákok ezreit a hosszúfoki lokalizációs védvonal és a tarhosi körtöltés erősítéséhez. A gátszakadás során kiömlött mintegy 208 millió köbméter víztömeg a Kettős-Körös jobb parti töltésének Doboztól Hosszúfokig terjedő szakasza, a Hosszúfoki-főcsatorna és a Gyepes-csatorna által közbezárt 10 ezer 500 hektáron helyezkedett el. A víz teljesen körülzárta Tarhost (sziget lett Tarhos ….), helyi védelemvezetést szerveztek a tarh...
További információk