Békés város történelmi vízrajza  a kezdetektől a XIX. század végéig.  28. rész 

A vízszabályozás jogi háttere (4. rész):

21.) 1884. évi 14. törvénycikk a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók ármentesítéséről, úgyszintén a vízszabályozó és ármentesítő társulatok igazgatási szervezéséről:

„2. § A Tisza és mellékfolyói völgyein a feladat megoldására alkalmas határokkal nem biró vizszabályozó és ármentesitő társulatok uj beosztással szervezendők.

4. § Az érdekeltek az alapszabályokban megállapitott időközökben és módon közgyülésre hivandók össze. A közgyülésen minden 100 ártéri becshold, vagy 1000 frt értékemelkedés tulajdonosa - a szerint t. i., a mint azt a közgyülés alapszabályaiban eleve megállapitja - egy szavazattal bir, a 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél többet képviselő ártéri birtokosok, vagy teljhatalmi megbizottjaik pedig annyi szavazattal birnak, a hány 100 becsholdas részletnek, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnek tulajdonosai. A 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél kevesebbet képviselő birtokosok pedig csoportba állanak, s megbizottjaik által a közgyülésen annyi szavazattal birnak, a hány 100 becsholdat, illetőleg 1000 frt értékemelkedést ártéri birtokuk összlete képvisel. Az esetre pedig, ha a 100 becsholdnál, illetőleg 1000 frt értékemelkedésnél kevesebbet képviselő birtokosok önként nem csoportosulnak, a községi előljáróság által a fentebbi módon képviseltetnek. A megbizottak nevei a társulati elnöknek előre bejelentendők. A már létező társulatok kötelesek alapszabályaikat, a mennyiben azok másként intézkednének, ezen határozathoz képest módositani.

5. § A közgyülés főbb teendői:

a) A társulati alapszabályoknak megállapitása vagy módositása. Az e tekintetben hozott határozatok az alapszabályokkal együtt életbeléptetésük előtt jóváhagyás végett a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez felterjesztendők.

 b) A társulat tisztviselői és szolgaszemélyzete, nemkülönben a gátőrök létszámának és dijazásának, ugyszintén a választmány és a tisztviselők hatáskörének, azok egymáshozi viszonyának a jelen törvény rendelkezéseinek figyelembe vételével és a közmunka- és közlekedésügyi minister jóváhagyásának fentartásával meghatározása.

c) Az évi költségelőirányzat és a társulati kiadások fedezési módjának a választmány javaslata alapján való megállapitása. Ez utóbbi határozatok a megelőző év október 15-ig az illetékes kir. folyammérnöki hivatal utján jóváhagyás végett a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez felterjesztendők.

6. § A társulati választmány áll: az elnökből és legalább négy tagból. A választmány a társulati igazgatás élén áll, s mint ilyennek az összes társulati tisztviselők alá vannak rendelve.

7. § A társulatok tisztviselői személyzete az igazgatóból, főmérnökből (mérnökből), a szükséges számu szakaszmérnökökből, pénztárnokból, ellenőrből s a szükséges segédszemélyzetből áll.

9. § Az igazgató a társulati igazgatást vezeti s utasitásait a választmánytól, illetőleg annak együtt nem léte esetén az elnöktől veszi. 10. § A műszaki teendőket a főmérnök (mérnök) végzi. Főmérnöknek (mérnöknek) csak az választható, ki mérnöki oklevéllel bir, és vizszabályozási vagy ármentesitési épitkezéseknél töltött két évi gyakorlatot igazol; szakaszmérnöknek azonban földmérői oklevéllel ellátott egyén is megválasztható, ha két évi gyakorlatot igazol.”

 

Az 1884. évi 14. tc. (ún. tiszai törvény) a Tisza és mellékfolyóinak szabályozását, e folyóvölgyek ármentesítését, illetve a vízszabályozó és ármentesítő társulatok igazgatási szervezését hangsúlyozta. Ez a törvény ékes bizonyítéka annak, hogy a kormányzat és a törvényhozás mekkora jelentőséget tulajdonított a társulati mozgalom fejlődésének. Fő jelentősége az, hogy megkülönböztette a közérdekű árvédelmi társulatokat a nem közérdekűektől, s az előbbieknek, ha bizonyos feltételeknek megfeleltek, az állam anyagi hozzájárulást is adott. A Tisza-völgyi Társulat törvényileg megállapított szervezetet nyert, s az összes társulatra nézve kötelezővé vált az addig fakultatív csatlakozás. Ettől kezdődően ez a szervezet képviseli valamennyi Tisza-völgyi társulat érdekeit a kormány előtt. Fontos alapelv volt, hogy az ármentesítési és belvízrendezési munkálatokat a vízi társulatok kötelesek elvégezni saját költségen a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium felügyelete alatt, a mederszabályozások végrehajtása az állam feladata lett. A Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, mindezen folyók völgyeinek ármentesítése, ideértve a Temes–Béga-völgyet is, műszaki tekintetben egységes egészet képezett. A törvény felhatalmazta a közmunka- és közlekedési minisztert, hogy a közérdek, vagy árvédelem szempontjából a Tisza és mellékfolyói völgyeiben azokat az árterületeket, amelyek korábban védtöltések által nem voltak biztosítva, azt hivatalból valamely fennálló társulathoz csatolhatta, s az ilyen árterületek érdekeltségét társulattá is alakíttathatta. Ahol az ártér még nem lett megállapítva, vagy amelyeknél az ártér újbóli megállapítása volt szükséges, az ártérfejlesztés alapjául az ottani, az ezen ártérfejlesztésig tapasztalt legnagyobb árvízszintet kellett alapul venni. A törvény hatálya alá tartozó vízszabályozó és ármentesítő társulatoknak be kellett lépniük a Tisza-völgyi Társulatba.

 

 

22.) 1885. évi 23. törvénycikk a vízjogról:

Hazánk meghatározó vízügyi törvénye az 1885. évi 23 tc. a vízjogról, amely az 1884. évi XIV. tc. általános elveit vette át. Kétféle vízi társulatot lehetett szervezni: vízrendezőt, illetve vízhasználatit. Előbbi feladata a mederszabályozás, a partbiztosítás, az árvédelmi munkák és az ezzel kapcsolatos vízlevezetések elvégzése volt, amely társulatok főleg a Duna, a Tisza és a nagyobb mellékfolyóik völgyében szerveződtek. A vízhasználati társulások lecsapolásokat, belvízelvezetéseket, patakszabályozásokat, alagcsövezést végeztek a kisebb vízfolyásokon, illetve patakok mederrendezése miatt jöttek létre. A törvény kimondta, hogy a vizek partja és medre a parti birtokos tulajdona, a parti birtoknak elválaszthatatlan része, a mindenkori birtokhatárt a meder középvonala képezte. A meder és partok jó karban tartását a meder-, illetve a parti birtokos kötelességévé tette. Hatósági engedélyhez kötötte a víz használatára, szabályozására, vagy az általa okozható károk megszüntetésére szolgáló mindazon munkálatokat, amelyek a víz természetes lefolyását akadályozták, vagy megváltoztatták. Kiemelte, hogy az ármentesített területeken az ártéri birtokosok, illetve a vízrendezésre alakult társulatok feladata gondoskodni arról, hogy a magasabb területekről lefolyó eső- és hó-, valamint talajvizek lefolyása biztosítva legyen. A magasabban fekvő terület birtokosa az alsóbb terület helyzetét a természetes lefolyás módosítása által nem súlyosbíthatta. A vízi társulatok saját nevük alatt jogokat szerezhettek, kötelezettségeket vállalhattak, a bíróságok előtt pert indíthattak és perbe foghatókká váltak. A törvény jogot biztosított arra, hogy minden folyó és vizek mellett fekvő, vízmentes magaslatok által határolt, műszakilag egy egészet képező ártér, vagy valamely sziget birtokosai ármentesítő társulatot alakíthattak. A közmunka- és közlekedésügyi miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy a közérdek, vagy árvédelem, s az ezzel kapcsolatos vízlevezetés szempontjából azon árterületeket, amelyek nem megfelelően voltak biztosítva, valamely fennálló társulathoz csatolhatta, vagy az ilyen árterületeket hivatalból társulattá is alakíthatta. Az ártérfejlesztés alapjául az ezen ártérfejlesztésig ott tapasztalt legnagyobb árvízszintet vették. A társulatokat kötelesek voltak árvízvédelmi tartalékalapot képezni, amelynek összegét a megvédendő vonal minden egyes kilométere után számították ki, s az alapszabályban rögzítették. Az árvízvédelmi tartalékalapot a társulat pénzeitől külön kellett kezelni, hogy az veszély idején szükséges árvédelmi költségek fedezése céljából mindig rendelkezésre állhasson. Az árvédelmi társulatok kötelessége lett − a külön szabályrendeletek által meghatározott − vízmércéket felállítani és megfelelő számú állandó őrök alkalmazása.

A törvény II. fejezete a part és meder fenntartásával foglalkozott. Ez annak a kötelessége volt, akinek a vízből haszna származott, tehát hajózható, tutajozható folyóknál az államnak, más esetekben pedig a parti birtokosoknak vagy azok társulatainak.

A törvény foglalkozott a vízi szolgalmakkal is. Minden birtokos köteles volt tűrni, hogy birtokán — kártalanítás mellett — a vizet keresztül vezessék. Ez az átvezetés vonatkozott a lecsapolásokra és öntözésekre egyaránt.
A törvény zavartalan végrehajtása érdekében — a korábbi kultúrmérnöki kerületek helyén — létrehozták a kultúrmérnöki hivatalokat, amelyek központi szerve az Országos Kultúrménöki Hivatal lett. A vízjogi törvényt követően, 1888-ban újabb általános rendelkezés kiadására került sor, megszületett a halászati törvény.

23.) 1888. évi 19. törvénycikk a halászatról:

„1. § A halászat joga a földtulajdon elválaszthatatlan tartozékát képezi és a meder tulajdonosát (1885:XXIII. törvénycikk 4. és 5. §) illeti.

2. § Árvizek kiöntéseiben a halászati jog azokat a birtokosokat illeti, kiknek területét az árvizek elboritják.

Ily vizekből a halaknak a mederbe való visszatérését akadályozni tilos.

3. § A kik a jelen törvény hatályba lépésekor (72. §) a halászati jogot oly vizterületen gyakorolják, a melynek medre tulajdonukat nem képezi, ezen jogukat az 1. §-ban foglalt rendelkezés ellenében is megtartják az esetben, ha a törvény hatályba lépte után legkésőbb egy év alatt ebbeli jogukat az alispánnál (polgármesternél) bejelentik s ennek folytán jogosultságukat kimutatják.

A jogosultság kimutatására elegendő az is, ha a halászati jognak 20 évi békés birtoklása bebizonyittatik.

8. § A ki halászni akar, halászjegyet váltani és azt halászás közben magával vinni köteles.

A halászjegyet a hatóság állitja ki, s azon világosan kiirandó annak neve, állása vagy foglalkozása és lakóhelye, a kinek javára kiállittatik.

A halászjegyek bélyegilletéke személyenkint 2 forintban, a halászatra jogositottnak segédszemélyzete és munkásai részére személyenként 50 krajczárban állapittatik meg.

A halászjegyek érvényének tartama egy év és azoknak alakját és szövegét a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister rendeleti uton állapitja meg.

9. § Az állami csend- és rendőrök, törvényhatósági közbiztonsági közegek, valamint a pénzügyőrök kötelesek, a halászati jog tulajdonosai, haszonbérlői és alkalmazottjai, valamint az erdők, szőlők, mezők és gátak felügyeletével megbizott személyek pedig jogositva vannak, azokat a kik halászati eszközökkel vizek partjain járnak, a halászjegy előmutatására felszólitani.

13. § Zárt vizekben a halászat a halászatra jogosult által korlátlanul gyakorolható.

Zárt vizeknek tekintendők:

a) a mesterséges halastavak, akár állanak halas vizzel összeköttetésben, akár nem;

b) mindazon egyetlen birtokos vagy több birtokos osztatlan tulajdona között fekvő vizek, melyek más halattartó vizekkel nincsenek oly összeköttetésben, hogy a halak az egyikből a másikba átmehetnek.

Vitás esetekben, hogy valamely vizterület zárt viznek tekintendő-e, a 48. és következő szakaszokban megállapitott eljárás alkalmazandó.

14. § A 13. § alá nem eső vizek nyilt vizeknek tekintendők.

A halászatot ily vizekben:

a) ha oly fekvésüek és kiterjedésüek, hogy rajtok a halászat a szomszéd birtokosok érdekeinek sérelme nélkül és okszerüen űzhető, az egyes jogositottak a jelen törvényben meghatározott korlátok között önállólag gyakorolhatják;

b) ellenkező esetben a jogositottak a jelen törvényben meghatározott korlátok között csak társulattá alakulva gyakorolhatják.

29. § A jelen törvény 14. § b) pontjában emlitett társulatok az érdekeltek vizterület szerinti többsége által alakithatók meg.

30. § A halászati társulatok, mint olyanok, saját nevük alatt jogokat szerezhetnek, kötelezettségeket vállalhatnak, a biróságok előtt pert indithatnak és perbe foghatók.

31. § Ha az érdekeltek társulatot kivánnak alakitani, vagy ha a jelen törvény 14. § b) pontja értelmében valamely vizterületen a halászat csak társulati uton gyakorolható, kimutatás készitendő az érdekelt vizterület nagyságáról és tulajdonosairól; ennek megtörténte után az illetékes törvényhatóság alispánjának (polgármesterének) jelentés teendő, ki az összes érdekelteket legfeljebb két hó lefolyása alatt közgyülésre hivja össze.”

 

24.) 1899. évi 41. törvénycikk a vízimunkálatoknál, út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokról és munkásokról:

„3. § A munkás és munkaadója közti szerződés feltételeinek megállapitása a felek szabad egyezkedésének tárgya; a törvénynyel ellenkező megállapodások azonban érvénytelenek.

4. § Minden szerződésnek, illetőleg feljegyzésnek (7. §) tartalmaznia kell;

a) a munka nemének, időtartamának vagy méretekben kifejezett mennyiségének megjelölését;

b) a munkabér megállapitását, átalányösszeg vagy az egységár szerint;

c) a szállitási költségekre, előlegekre, továbbá a munkaeszközökre, az elszállásolásra, a tüzelő-anyagra és az ivóviz-szállitásra vonatkozó megállapodásokat.

6. § A munkaadó (megbizott) szállitási költség czimén a szállitás tényleges költségének megfelelő összeget, előleg vagy kölcsön czimén pedig legfeljebb annyit adhat a munkásnak, a mennyit ez a szerződésben meghatározott munkabér mellett két hét alatt valószinüleg megkereshet. (32. §)

7. § A szerződés, ha a munka egészben vagy nagyobb részében a munkások lakhelyén teljesitendő, vagy ha a munkához tiznél kevesebb munkás alkalmaztatik, szóval is megköthető. Minden más esetben a munkaadónak a szerződés létrejöttéről s a megállapodásokról a munkásnak, illetőleg a munkások megbizottjának a megegyezés helyén, irásos feljegyzést kell átadni, vagy pedig a szerződést két tanu, vagy egy hivatalos tanu előtt irásba kell foglalni. (32. §)

A szerződés bélyeg- és illetékmentes.

8. § A szerződéskötésnél hatósági tanuként községi előljárók, törvényhatósági tisztviselők, kir. mérnökök, folyammérnöki-, kulturmérnöki- és államépitészeti hivatali és vasuti tisztviselők, s a mennyiben nem a vizi társulat által házilag foganatositott munkához fogadtatnak fel a munkások, a vizi társulatok tisztviselői szerepelhetnek.

A tanuskodásért dijat szedni tilos.

27. § Az a vállalkozó vagy megbizott, a ki munkások felfogadása végett valamely községben megjelenik, köteles a község előljáróságnál azonnal jelentkezni, s ha mint megbizott jár el, meghatalmazását felmutatni (33. §)”

 

És még mindig folytatjuk: talán a korabeli térképek után a legizgalmasabb rész következik, a korszakból a vízhez kapcsolódó békési fotókat, képeslapokat ismerhetünk meg. Ezeket a korabeli dokumentumokat nemhogy külön-külön, hanem így egyben is ritkán lehet megtekinteni.

Dr. Baji Mihály