Békés város a régi térképeken.  22. rész: 

Utak és hidak térképi ábrázolása (1. rész):

Az Árpád-kori Magyarország közlekedési hálózatát a peremhegyvidékről a medence-rendszer belseje (a Duna-nyílás) felé sugarasan összefutó ösvények alkották. Az ösvény-hálózat, amelyet a lovak és a szekerek kerekei „tapostak ki", összekötötte a Kárpát-medence koncentrikusan elhelyezkedő gazdasági övezeteit. A centrumtérségből távolodva, az alföldi és a hegyvidéki tájak találkozásánál, a nagyobb völgynyílásokban regionális jelentőségű forgalomgyűjtő és -elosztó helyek fejlődtek ki (pl. a Miskolci-kapu, a Szamos-kapu, a Maros-kapu, a Temes-kapu stb.). Az ispánsági székhelyeket és a jelentősebb védelmi központokat (a föld-, majd a 13. századtól a kővárakat) összekapcsolták a fő közlekedési folyosókkal. Az ősi útvonalak kikerülték a természeti akadályokat, az ún. közlekedési gátakat és a legalkalmasabb pontokon alakították ki a folyóvizi, mocsári és hegyvidéki átkelőhelyeket. Az ország belső úthálózata - a nehezen járható hágók és szorosok révén - kapcsolódott a Kárpátok külső ívét tangenciálisan érintő kereskedelmi (stratégiai) utak rendszeréhez. Az Árpád-kori ösvényhálózat alaprétegét képezte a későbbi közlekedési hálózatnak. A belső piacokon a 12. században a hal, bor és a só volt a leggyakoribb áru, amelyet az alapvető fontosságú termelőeszközök (kéziszerszámok) és ruházati cikkek egészítettek ki. ^[1]

„Valamely ország kereskedelmi útait, földjének víz- és hegyrajzi minősége, s területének a szomszéd országokkal való kölcsönös helyzete határozza meg. Ez az oka. hogy hazánk kereskedelmi útai ugyanazok voltak az Árpádok korában, mint Lajos idejében, és ugyanazok korunkban is. A különbség inkább csak az, hogy a forgalom nagyobbodásának megfelelőkig a kereskedelmi utak is határozottabb karaktert nyernek…”, írja Csánki Dezső, majd így folytatja: „Kelet felől Szeben és Brassó városokból indúltak ki az útvonalak, és pedig Magyarország belsejébe rendesen két irányban. Egyik út a Meszesen keresztül (per Alpes Mezes) Várad felé vezetett, a másik pedig Gy.-Fehérvár, Déva, Almás, Vajda- Hunyad, — és innen a Maros mentén Szeged és Buda felé. ….”^[2]

A Körösöket kísérő utakról csak töredékes információink vannak: ebben szerepet játszott az, hogy megyénken nem ment keresztül elsődleges szerepű út az Árpád-kor első időszakában. A Fehér-Körös bal partján Brád és Borosjenő felől Zarándon és Nadabon keresztül Gyulára haladó út egy szakaszát említik Görhe 1394. évi határjárásakor, amikor a Székudvar felé menő útról szólnak. Gyula és Békés közötti folytatása Maró határán át haladt. Szarvastól a Korógy mellett vitt ez az út Szentesig és a már említett Böldi-révig. A Fekete-Körös menti útról, amely Belényes felé vezetett, nincs információnk, annál inkább használták a Sebes-Körös déli partján a Nadány (Körösladány) felé haladó utat…^[3]

65. Az Alföld 14-16. századi úthálózatának vázlata.

Sok esetben pedig a mai utak egy része még mindig a kéziratos térképeken feltűntetett nyomvonalon halad. A Békés és Szentes közötti utat Nagyszénáson találták meg, a (Békés)Csaba és (Mező)Berény közötti középkori út nyomvonalát Muronyban.

A középkorban az Alföldön a főutak egyik nagy csoportja a terület főfolyóinak (Duna, Tisza, Maros és Körösök) vonalát követte többnyire az ártér és az ármentes magasabb részek határvonalán futva. 

A 15. században Debrecen piacközpont szerepe megerősödött: a Buda felől Debrecenbe tartó nagy út a vámos Újfalut Ceglédet érintve jutott el Szolnokra, ahol a Mély-érnél kelt át a Tiszán, majd Fegyvernek mellett a Büdös-éri vámhelyen haladt tovább, és Kenderest, Karcagot valamint Nádudvart és (Püspök)Ladányt érintve érkezett Debrecenbe. A Ceglédet Budával összekötő nagy útból Bénye felé kiágazott út Bényéig illetve Gombáig szinte párhuzamosan haladt a budai úttal, onnan éles kanyarral északra Túra valamint Hatvan felé fordult. A tiszai út nyilván az átkelőhely (Tisza)Várkony felé tartott. Az út egy szakasza a Dés és Szolnok közötti sószállító út egy része volt, később pedig, főképp a 15. században Debrecen piacközpont szerepének megerősödése tette főútvonallá. Nem véletlen, hogy a Nagykunság két jelentős települése, a két Újszállás (Kis-, és Karcag-) eme út mellett feküdve emelkedett ki társai közül. Fegyvemeknél ágazott le a (Mező)Túron át Békésre vivő út, amelyen Túr és Békés között 1514 májusában Dózsa serege vonult.^[4]

Debrecenhez hasonlóan Mezőtúr és Tiszavarsány is marhakereskedelmi központok voltak, és jelentős sokadalmakkal rendelkeztek. Túr első említése 1378-ból, Varsányé 1402-ből származik, 1441-ben azonban már mindkettő oppidum. Mindkét település földrajzi elhelyezkedése különösen előnyös. Varsány a Tiszánál feküdt, egy nyugatkeleti út révjénél. Túr széles területen az egyetlen hely volt, ahol a Körös és a Berettyó menti mocsarakon át lehetett kelni.^[5]

Túr és Varsány vásárainak népszerűségét valószínűleg a nagy választékban és mennyiségben kínált borok is emelhették. Varsányt kedvező fekvése — a Szolnok—Varsány—Békés—Gyula szárazföldi, s a tiszai víziút — a Duna—Tisza köze, a Tiszántúl, a déli megyék és Heves—Borsod megye áruforgalmának központjává emelte.^[6]

 

Budáról két úton mehet Erdély felé a kereskedő, melyek nagyjában a mai főirányoknak felelnek meg. Az egyik irány Pest—Monor—Czegléd—Szolnok—-Mezőtúr—Szeghalom— Várad felé halad; innen a Sebes-Körös mentén s a Királyhágón át Fugyi —Telegd—Éles —Birtény—Rév—Csúcsa—Bánffyhunyad—Sárvásár—Körösfö—Gyerövásárhely—Кis- és Nagy-Kapus—Gyula—Szászfenes helységeken keresztül ér Kolozsvárra.^[7]

Az ártéren szerzett javakat, állatokat, terményt a Bihar megyeiek a nagyváradi, nagyszalontai és debreceni piacokon értékesítették. A déli részeken szerepet játszott Békés és Gyula is. Gondot okozott azonban a nagy távolság, hiszen néhány település lakóinak akár öt mérföldet (kb. 40 km-t) kellett megtenni, míg eljutottak az értékesítési lehetőségig (például Zsadányból).^[8]

Megyénk kiesett a nagy kereskedelmi utak vonzási köréből. Megyei viszonylatban csak két jelentősebb vonalat lehet megjelölni, mely az országos forgalmat lebonyolító utak felé vezet. Ezek közül az egyik Tiszavarsányból indul, a Köröst Bánrévénél szeli át, majd Décsen és Szentmiklóson át vezet Gyulára, ahonnan Simándon át Lippa felé kanyarodik. A másik pedig Mezőtúrról irányult megyénk felé, Póhalom és Sima sziget érintésével Szeghalom felé futott, hogy onnan Várad felé vegye az irányt.^[9]

Az Alföld belső forgalmának főirányai kiegészítik a tárgyalt fővonalakat. Kisebb jelentőségű út lehetett a debreczen—berettyóújfalu—szeghalmi, szeghalom—szarvasi, szeghalom—békésgyulai vonal.^[10]

Veresegyházi leírása alapján egy másik térképen északról egy Heves–Jánoshida–Szolnok út vezet délre, más utat nem jelölt meg. Szolnokról keletre a Millér révjén át Fegyvernekig tart az út, majd Bánhalmánál elágazik. Ennek az útnak egyik ága északra tartott az abádi révig, majd onnan Heves irányába, hogy elérje az Alföld északi részét átszelő nagy utat, amely előbb (11–13.század) a Vereckei-hágó irányába, majd a tatárjárás után Kassa–Krakkó felé vezetett. A Bánhalmáról keletre tartó út az Üllő és Oktalan mocsárvilága között a későbbi (Kun)Madaras térségében északra fordulva érte el a Tiszafüred–Kócs–Újváros főutat, amely Szabolcson, Biharon és Szatmáron keresztül Erdélybe vezetett. Ugyancsak Bánhalmáról egy kisebb út vezetett a későbbi Karcag irányába, amelynek nagy határában az Árpád-korban több kisebb falu létezett. Innen a térkép tanúsága szerint a Sárréten keresztül Nádudvarra lehetett eljutni. Fegyvernektől délre is leágazott egy fontos út, amely (Mező)Túron át a Sebes-Körös völgyében vezetett Váradig, közben leágazásokkal Békésre, illetve Gyulára. Véleménye szerint érdekes, hogy Györffy György ennek az útnak Hidastól Túrig vezető szakaszát csak szaggatott vonallal rajzolta meg, míg a vele párhuzamos Békés–Szarvas közöttit főútnak jelezte.^[11]

A gátakat vagy partokat útként is használták, akár a kanálisokat, folyókat, ereket a vízi közlekedésre.

1734-ben még csak egy út, illetőleg útirány volt a megyében; kezdődött a szarvasi révnél, de csakhamar elveszett a mezőségen; ekkor aztán szabad tetszése szerint mehetett mindenki Békés felé, Békéstől nyugatra, a Hidaséren volt egy híd s ez jelölte az út irányát. Békésről „Gerlán keresztül Gyulára, innen Dobozra és Várad felé vezetett az út.” ^[12]

---

[1] Dr. Frisnyák Sándor: Az Árpád-kori Magyarország gazdaságföldrajza. Földrajzi Közlemények Budapest, 1996. 133. oldal

[2] Csánki Dezső: Hazánk kereskedelmi viszonyai I. Lajos korában. Budapest, 1880. 30-31. oldal

[3] Dr. Blazovich László: Az Alföld 14–16. századi úthálózatának vázlata. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998) 53. oldal

[4] Dr. Blazovich László: Az Alföld 14–16. századi úthálózatának vázlata. Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998) 54. oldal

[5] Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000) 178. oldal

[6] Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században - Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 37. (Budapest, 1965.) 72. oldal

[7] Borcsíczky Béla: Magyarország legnevezetesebb kereskedelmi utvonalai a XIV. és XV. században. Földrajzi Közlemények, 1914-15. Budapest. 1915. 302. oldal

[8] Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006) 93. oldal

[9] Hanzó Lajos: Feudalizmuskori árutermelés és iparfejlődés Békés megyében (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 5. kötet. Gyula, Erkel Ferenc Múzeum 1959) 9. oldal

[10] Borcsíczky Béla: Magyarország legnevezetesebb kereskedelmi utvonalai a XIV. és XV. században. Földrajzi Közlemények, 1914-15. Budapest. 1915. 306. oldal

[11] Veresegyházi Béla: A mai Jász – Nagykun – Szolnok megye középkori úthálózata. Történet Földrajzi Közlemények 6. évfolyam, 1. szám Nyíregyháza, 2018. 2 oldal

[12] Dr. Vitéz Durkó Antal: Békés Nagyközség története. Békés, 1939. 61. oldal