Békés város történelmi vízrajza a kezdetektől a XIX. század végéig.
2.rész
Folytatjuk vízrajzi kalandozásunkat!
Az első részben - https://bekesihelytortenet.blogspot.com/2023/01/bekesvaros-tortenelmi-vizrajza.html - áttekintettük Békés vármegye megalakulásának előzményeit. Most a vármegye földrajzi leírása következik:
A vármegye földrajzi leírása:
Jól tudjuk, hogy a mai Békés vármegye lényegesen nagyobb kiterjedésű, mint volt hajdanán, hiszen Bihar, Heves, illetve Külső-Szolnok, Arad, Zaránd, Csanád megyéből is kerültek át hozzánk területek az évszázadok folyamán, legnagyobbrészt az 1950. évi megyerendezéskor. Karácsonyi János neves történészünk szerint Békés megye 1279 előtti eredeti határai a következők voltak: Északkeleten a Zsáka és Darvas közötti Oros pusztánál (régen: Orod néven), innen nyugat-északnyugat felé, a bucsai pusztánál délnyugat felé fordulva, mindenütt a Berettyó régi medrén haladva, a Mezőtúr alatti Sárkány-fokig tartott a határ. Innentől kezdve egészen Kunszentmártonig futott a választóvonal Békés és Külső-Szolnok megye között. Ekkor még Öcsöd, Bábocka, Kunszentmárton és Ecser megyénkhez tartozott. Kunszentmártontól délkelet felé fordulva a határ Fábiánsebestyénig és innen, még inkább délkeleti irányban, Orosházát felül elkerülve Apácáig (a mai Csanádapáca) haladt. Itt egyenesen keletnek fordult, s ment Csabának. A Fehér-Körös melletti Vészét elérve (Gyula és Csaba között állott) északra visszakanyarodott, s ment Verebes – [mely nevét a fákon lévő verébtől kapta] -, Bélmegyer, Vésztő felé, s innen Csökmőt is magába foglalva újból Orosnál találkozott az északi határral.
A leírásból ugyan nem teljesen világlik ki, de a helyzet az, hogy Békés
megyének a XIII. században nagyrészt természetes határai voltak. Északról a Berettyó és a
Hármas-Körös, nyugatról a Veker és a Kórógy-ér, délről a Mágocsi-ér vagy más
néven a Hajdú-völgy és egyéb kis erek, egy kis darabon a Fehér-Körös, keleten
pedig a Sarkad és Bélmegyer, Vésztő és Okány, valamint a Csökmő és Iráz között
lévő mocsarak. Közigazgatási székhelye, Békés, a megye délkeleti csücskében
helyezkedett el. Ma már nehezen hihető el, hogy Gyula vára és városa, és az
akkor is egyik legvirágzóbb község, Orosháza eredetileg, a legrégibb időkben,
nem tartozott Békés vármegye joghatósága alá.[1]
Békés vármegye eredetileg
hosszúkás négyszögalakú vala, s nagyobbrészt természetes határai voltak.
Északról a Berettyó és Hármas-Körözs, nyugatról a Veker és Kórógy erek, délről
a mágocsi (Hajdúvölgy) és egyéb erek, majd egy kis darabon a Fehér-Körözs,
keleten pedig a Sarkad és Bél-megyer, Vésztő és Ükány, Csökmő és Iráz közt levő
mocsarak. — A megyei székhely — Békés — nem esett a megye közepére, hanem — ép
úgy mint most Gyula — délkeleti csücskében volt.[2]
Az Árpád-kori Békés vármegye
a három Körös alsó szakaszának és összefolyásának vidékére terjed ki. A
Fehér-Körös a megye délkeleti szögletében, a mai Gyula (a város ekkor még
Zaránd megye és a köleséri esperesség része) területén lép vidékünkre, Békésnél
felveszi a Fekete-Köröst, Tarcsától nyugatra, az egykori Edeles falunál pedig a
Sebes-Köröst, míg Mezőtúr és Szarvas között a Berettyóval bővült Túr folyót.
Innen az egyesült Körös főmedre Csongrád felé haladt, vizének nem csekély
részét azonban a Veker és a Kórógy erek vitték a Tiszába. A korabeli megye
tájilag két részre tagolódik: a Körösök vízjárta árterületére és a Körös–Maros
közti száraz mezőségre.[3]
Az erdélyi hegyekben
három ágban eredő, és az Alföldön egyesülő, majd Csongrádnál a Tiszába ömlő
Körös folyó első említése a VI. századból származik, Jordanes Grisia folyóneve
valószínűleg a Sebes-Körösre vonatkozik. A X. században élt Bíborbanszületett
Konstantin bizánci császár Krisziosz alakban írta. A magyar forrásokban először
talán a Crisius
Albus jelenik meg Zaránd megyében 1009-ben, hitelesen pedig 1075-ben említik
Crys
alakban a Békés megyei Doboz mellett, vagyis utóbbi esetben a Fekete-Körösről
van szó.
Az oklevelek először mindhárom folyót Körösnek
nevezik, de már a 13. század közepén felbukkan a Fehér-, Hármas- majd a 14.
században a Fekete- és csak 1520-ban a Sebes-Körös elnevezés.
A Fehér-Körös – melynek nevének előtagja tulajdonképpen sellőző, habzó vizű
jelentéssel bír - első előfordulása 1177-1202 közé tehető, amikor azt egy Zaránd
megyei határjárásban találjuk, majd a teljes folyónévről az alábbi adatok
említhetők:
- 1261. CRIS1US ALBUS (Püspöki)
- 1313. Julamonustra circa ALBIUM FLUVIUM CRYS (Gyula)
- 1394. ALBUS CRYSIUS (Erdőhegy)
- 1438. FEYERKERES (Gyulavári)
- 1446. ALBUS CRIS1US (Vésze) stb.
A Fekete-Köröst - mely a folyóban található szerves anyagok és vasvegyületekről
kapta nevét - az Árpád-korban folyásának megfelelően Középső-Körösnek is hívták
(1249. iuxta MÉDIUM CRYSIUM) 1316-tól fordul elő a CRISIUS NIGER alak, majd
1504-től olvasható magyar formában (1505. FEKETE KERES Bajnál, 1511-ben,
1515-ben Gyulánál, 1520-ban FEKETE KEWRES Tenkénél).[4]
Érdekes okfejtést
fogalmaz a folyók elnevezésével kapcsolatban Karácsonyi János: „Sokkal
fontosabb emlék azonban ennél megyénk főfolyójának, mintegy életerének, a neve,
a mely vagy a gepidáktól származik, vagy legalább is az ő közvetítésükkel
jutott korunkra. A Körözs szót értjük. — Hiábavaló szójáték e nevet a
görögöktől származtatni (Chrysius — Aranyos), mert hiszen a görögök nem laktak
a mai Körözsök mentén, hogy azoknak nevet adhattak volna, s azonkívül az
egyetlen görögíró, aki e folyóról emlékezik, bíborban született Konstantin, nem
Xrudiog-nak, hanem Krudog-nak írja. De meg így e név nem volna is megfelelő,
mert hiszen csak a Fejér-Körözsben s ott is csak kis részen találnak aranyat,
márpedig a nagyobb részről vesszük az elnevezést. — Másutt kell tehát e név
eredetét. Éppen mostanában figyelmezteté Borovszky Samu a magyar közönséget,
hogy az ófelnémet nyelven a »gries« szó homokot, iszapot jelentett. Egybevetve
már most ezzel a folyónkról emlékező legrégibb írónak »Grissia« szavát,
lehetetlen, hogy a kettő közt a megegyezést észre ne vegyük. A »Grissia« tehát
az ó.-német nyelven homokost iszapost jelentett s az itt tanyázó 3 germán nép
(vandál, gót, gepida) valamelyikétől származott. Ez elnevezés egyszersmind
nagyon találó, mert hogy a Körözsök valóban homokosok és iszaposok, sőt ma
kelleténél jobban is iszapolják a medrüket, azt tudjuk és tapasztaljuk.
Ha a magyar történeti
kútfőket vizsgáljuk, ugyanezen eredményre jutunk. A legrégibb, idevonatkozó
oklevél, 1075-ben e folyót »Crys«-nek nevezi. Az 1200 körül író Névtelen jegyző
egy helytt, mintha csak Jornandes könyve állott volna előtte, Grisius-mk,
kétszer Crisius-nak, de ismét kétszer csak Cris-nek írja. Átvizsgáltain
ezenkívül mindazon okleveleket, melyek 1350 előtt e folyóról emlékeznek, számszerint
27-t, de egyetlenegyben sem találtam e nevet ch-val Chrysiusnak írva, hanem
mindig Crisius vagy Cris és Kriss olvasható ott, noha az oklevelek írói a ch
hangzót ismerik, s a christianus, Christoforus stb. nevekben alkalmazzák is.
Hogy a Crisius alakban az ius szótag éppen úgy mint a Morisius (Maros) névben
csak latinos, az élőnyelvben használatlan hozzátoldás, az kézzel fogható.
Hiszen még 1279-ben, sőt 1313-ban is elhagyják e toldást a királyi jegyzők s
egyszerűen Krist vagy Crys-t írnak.
„Crisius (Arine,
Chrysius, Cris, Crisus, Crisyus, Crys, Gerasus, Gilfil, Gilpit, Gresia,
Grisius, Grissia, Keres, Keurus, Kewres, Kris, Krisius, Krisus, Kriss,
Kriszosz, Kyrus, Miliare, fons, fluvius, flumen)
Tudtommal a legrégibb
író, ki a Kőrösről említést tesz, a IV. században élt Ammianus Marcellinus
római iró, kinek Gerasus-át a Sebes-Kőrös-re magyarázzák a tudósok. A VI.
századból Jornandes goth püspök az, ki Grissia névvel a Sebes-Köröst, Miliare
névvel a Fehér-Kőröst, Gilfil néven a Fekete-Kőröst jelöli meg. A IX.
századbeli ravennai Névtelen ugyanazon folyókra már némi varians-neveket
alkalmaz, a Gilfil helyett Gilpitet és a Miliare helyett Arine-t irva.
A hazai XII. és XIII.
századi beli iróink közül pedig Béla király névtelen jegyzője, Rogerius mester
és a Vita Sancti Gerardi irója említik, az első Cris, Crisius, Grisius, a
második Crisius, a harmadik pedig Keres néven.
Ezeken kívül igen gyakori
a Kőrösnek megnevezése okiratainkban, említik azt név szerint a XI. századból,
I. Gézának 1075., a XII. századból II. Istvánnak 1124., Im rének 1198. és 1199.
évi okiratai, a XIII. századból pedig az 1201-1235. időközökre kiterjedő Váradi
regestrum, továbbá a leleszi prépostságnak egy 1211., II. Endrének egy 1214.,
IX. Gergely pápának egy 1230., II. Endrének egy 1232. és 1234., IV. Bélának egy
1236. és 1249., a váradi káptalannak egy 1257., IV. Bélának egy 1261., a váradi
káptalannak egy 1274 ., IV. Lászlónak egy 1279., a váradi káptalannak egy 1283
., és két 1284., IV. Lászlónak egy 1284), Bertalan váradi püspöknek egy 1284.
és III. Endrének egy 1294., 1297. és 1299. év okiratai.
Mindezek az okiratok a Kőrösök különböző jelzőit csak igen ritkán tüntetik fel. A Crisius Albu s és Krisius triplex egyszer kerül elő IV. Béla 1261. évi és a Feyer keres Feyrkyrus szintén egyetlen egy, III. Endre 1299. évi okiratában, s csakis az illető okiratok topográphiai viszonyaiból tudjuk, hogy az 1075., 1124. és 1232. évi okiratok a Fehér-, az 1198., 1211., 1214., 1236. és 1249- dikiek pedig a Sebes-Kőrösről szólanak. Az akadémiai nagy szótár készítői szerint a Kőrösök »igen kanyargós folyásaiktól vették neveiket«, de e szószármaztatás tökéletesen helytelen…[5]
A Körös, „Karas” szkíta
eredetű szóból ered, amely ellenségest, mérgest jelent. Ezt a nevet teljes
joggal érdemelte ki egykor, de ma is rászolgál nevére.
Ahogyan Korbély
József írja cikkében: A Körös elnevezést sokan a folyó
kanyargós folyásától származtatják, de ezen az úton nem jutunk a szó
eredetéhez. A latin Crys megfelel az ó-német Gries szónak, amely fövenyt,
kavicsot jelent. A 6-ik században Jordanis említi elõször a Köröst, valószínûleg
az eredeti gepida elnevezés után, Grisiának írván. A nép Körös helyett Kerest
vagy Kerezst mond. Karácsony János történetírónk is valószínûnek
tartja, hogy amint christianusból lett keresztény, ép úgy lehetett Crysbõl
Keres, késõbb pedig a török foglalás idején, midõn az e betût ö-vel felcserélõ
alsótiszai magyar nép a Körös felé menekült, a Keresbõl is Körös lett.
Kiss Lajos etimológiai
szótára szerint a Körös szó a dák k(w)rhso-s szóból
eredeztethetõ, amelynek jelentése fekete, és szláv közvetítéssel jutott el
hozzánk.. A Fehér-Körös a 13. században Feyer Keres ill. Crisium Album, a
Fekete-Körös Fekethekeres ill. Nigrum Crisium néven fordult elő, ugyanazon
forrás alapján. Elõbbi folyó crisium előtagjának értelme: „sellőző, habzó
vizű”, magyar nevében a fehér a fekete ellentéteként jelenik meg. A fekete
előtag a folyó vizében lévő jelentékeny mennyiségű szerves anyag és vasvegyület
bomlási termékével kapcsolatos A Sebes-Körös értelemszerűen sebességének
köszönheti nevét, gyors folyására utal.
Kiss alapján a Berettyó a
magyar berek, vagyis ingoványos szegélyerdő és a jó, vagyis folyó szavak összetételéből
eredeztethető.
Galbáts szerint a
Fehér-Körös nevének fehér előtagját onnan kapta, hogy árhullámok idején a
Honctő környéki fehér mészkő mederanyag a víz színét szürkés-fehérre festi. A
„Körös” honfoglalás előtti ősiségû szó, és a „kres”, „sötét színű” szóval
hozható kapcsolatba. Jelentése később elhalványult, de utalhat arra, hogy
akkoriban a Fekete-Köröst tekintették főfolyónak.
Hunfalvy szerint is
a jó-jó folyóvizet jelent és így a Berettyó jelentése: berek között folyó víz,
a berek (=ártéri erdő, ligeterdő) és a jó (=folyó) szavak összetételéből.
Kettős-Körösnek a Fehér- és Fekete-Körös összefolyásától a Sebes-Körössel való
egyesüléséig terjedő folyószakaszt értjük, míg a Hármas-Körös a Kettős-Körös és
a Sebes-Körös összefolyásától a Tiszába való torkolásig folyik.[6]
A régi, szabályozás
előtti vízrendszerben nem volt Kettős-Körös, hanem a régi Fehér-Körösbe
Békésnél ömlött be a Fekete-Körös és ettől lefelé a Tiszáig a folyó neve
Nagy-Körös volt. Ez Köröstarcsa alatt vette fel jobbról a Sebes-Köröst.
Ma viszont a szabályozott
Fehér-Körös Gyulától északra egyesül a Fekete-Körössel és innen kezdődik az
újonnan létesített Kettős-Körös, amely a Sebes-Körös beömléséig tart. A
Kettős-és a Sebes-Körös pedig egyesülve, mint Hármas-Körös viszi a Körös-rendszer
összegyűjtött vizét a Tiszába.”
Bizonyos tehát, hogy e
folyó nevet őseink először (mai helyes-írással élve) Kris alakban hallották s
egyelőre ők is így ejtették ki. De csakhamar hozzáfogtak, hogy azt a maguk
nyelvének tör-vényeihez szabják s mintegy magyarrá tegyék. S hogy ez átalakítás
miképen történt, látjuk a »kereszt« szóból. 1256-ban e szó még »cryst«-nek van
írva (crystut= keresztút),de a müncheni codexben (XV. század) már kerezt
olvasható, Félegyházi Tamás Bibliájában (XVI. század) pedig köröszt, s a
szegedi és dunántúli tájszólásban ma is e harmadik (köröszt) alak járja. —
Éppen így a Krisből is lett később Kerezs és még később Körözs.
Folyónk nevének 3 (Kris,
Kerezs, Körözs) alakja közül a XIII—XVI-ik századig a nép ajkán csak a második,
a Kerezs volt használatos. így Keresnek irják már 1282-ben a mai Sebes-Körözst
»Feyerkeres«-nek irják, 1342-ben, 1438-ban, 1495-ben, 1511-ben és 1528-ban a
mai Fehér-Körözst 1347-ben a Gyománál, 1378-ban a Szent-Andrásnál, 1397-ben a
Mező-Túrnál és Simánál elvonuló folyónak, tehát a mostani Hármas-Körözsnek neve
»Keres« Doboznál 1511-ben, Békés és Mező-Berény közt 1515-ben a »Fekethekeres«t
említik. »Keres Nadanyi«-nak irja magát még 1663-ban is a legtörzsökösebb
békésmegyei családok egyikének, a Nadányi-nak, megyénkben birtokos tagja
Nadányi János. Sőt a Gyulától délkeletre eső Vári, Ágya, Ant, Nagy- és
Bél-Zerind, valamint feljebb Körözs-Tarcsa lakosai mai is Kerezsnek ejtik ki
annak nevét, pedig e lakosok elei századokon át e folyó mellett tanyáztak.
A név harmadik, »Körözs«
alakja a XV-ik században csak egyetlen egyszer, akkor is az egri káptalannak
levelében fordul elő, s lehet, hogy csak azért, mert a káptalani jegyző valami
du-nántúli, vagy szegedvidéki ember volt. Békésmegyei iratban először 1564-ben
találom említettnek a Körözs alakot s nem egyébként alakult az, mint hogy a
Kerezs szó zárt e hangja rövid ö-re változott. Megyénk és hazánk műveltebb
lakossága aztán ezt, mint nyelvünkhöz legjobban illőt fogadta el; ez ment át az
irodalmi nyelvbe is és csak e név eredetének, történeti megalakulásának teljes
tudatlanságával, a nyelvszokás arczulcsapásával lehet azt mint mostanában
kezdik — Kőrösnek irni vagy nevezni.”[7]
A folyók természetföldrajzi leírása:
a.) Fehér-Körös: A Bihar hegység déli lejtőjén ered, és a hegységet délről
megkerülve, hosszú, kanyargós, keskeny völgyön keresztül Borossebesnél (Sebis) ér
ki a síkságra. Itt rögtön több ágra szakad, és a szabályozás előtt Jenő (Ineu),
Kisjenő (Erdőhegy, Chisineu-Cris) és Gyula mellett elhaladva Békésnél egyesült
a Fekete Körössel.
b.) Fekete-Körös: A Bihar hegységben ered, szűk völgyében számos patak vizét
felvéve Szentmiklósnál (Sínnicolau de Beiuç) ér ki a szélesebb síkságra. Apró
ágakra szakadozva számos időszakos mocsarat létrehozva, a Hódos (1326: Hudus),
patakkal egyesülve Tenkénél
(Tinea) ér ki az Alföldre. Rögtön több ágra szakad: Ny felé a Gyepes (1214:
Jepus, 1320: Gépes), majd az abból É felé kiágazó Kölesér (1138: Kuleser) és az
utóbbival Gyanté táján egyesülő Nyárér (1214: Narher) hálózza be a Sebes- és
Fekete-Körösök közötti síkságot.
Közben kiterjedt mocsárvilágot és erdőségeket táplált vizével és mellékágaival.
A Gyepest Doboz alatt felvéve, ősi üledékhalmokat kerülgetve és számos kisebb
mellékágat kibocsátva majd újra felvéve, Békésnél egyesült a Fehér-Körössel.[8]
A
Fekete Körös vízgyűjtőjének alakja igen kedvezőtlen. A legyezőszerűleg
kiterjeszkedő területről a mellékpatakok vizei a főfolyóéval egyidejűleg
érkeznek a töltésezett szakaszra. A Fekete Körös azért igen gyorsan felárad és
pedig mind a rohamos hóolvadás, mind az erős intenzitású esők következtében. A
Fekete Körös vízgyűjtője nyugat felől nyílt, azért a melegebb légáramlatok
gyorsan elolvasztják a télen felhalmozódott havat. A folyó vízgyűjtőjét
körülövező hegyláncz mind az északnyugat, mind a délnyugat felől érkező
páratelt felhőket felfogja. A vízgyűjtőn igen gyakori a lecsapódás. A Fekete
Körös völgye mélyen beágyazott és a vizek egyrésze még a Sebes Körös és a Fehér
Körös szomszédságából is a Fekete Körös felé folyik le. Egyes években vagy a
Berettyó, vagy a Sebes Körös, vagy a Fehér Körös árhulláma kimaradt, a Fekete
Körösé azonban minden árvizes esztendőben csatlakozott a többihez. A Fekete
Körös árhullámai nemcsak gyakoriak, de tartósak is és így a Kettős Körös és a
Hármas Körös vízjárása a Fekete Körös vízjárása után igazodik.
A Fehér Körös vízgyűjtője szelídebb jellegű, mint a Sebes Körös vízgyűjtője,
de a Berettyó vízgyűjtőjénél magasabban fekszik, a Fekete Körös vízgyűjtőjével
nemcsak szomszédos, de azzal jellegre nézve is jól megegyezik. A vízgyűjtő
terület alakja azonban sokkal kedvezőbb, a folyó fővölgye hosszú, keskeny és
esése eléggé egyenletes, úgv, hogy a fővölgy alkotásától a folyó szelídebb
jellegére következtethetnénk.
A Fehér Körös keresztvölgyei azonban nagyesésűek, a bele ömlő patakok
torrensek. A mellékpatakok árhullámai gyakran összetorlódnak. A folyó völgye
zártabb mint a Fekete Körösé, de a délnyugatról jövő erős légáramlatok a Fehér
Körös völgyét bőséges csapadékokkal árasztják el.[9]
Az alföldi folyók mentén
elhelyezkedő települések mindenhol az ún. magasártéri szintre települtek,
amelyek eredetileg szárazulatok voltak és a legnagyobb árvizek sem öntötték el
azokat.[10]
A korai települések
ugyanis a későbbinél jóval nagyobb számban fordulnak elő a térségben, s szinte
minden kiemelkedő, árvíztől védett területen megtalálhatók. Rendszertelenül,
egymással feltűnően laza települési szerkezetet alkotva helyezkedtek el,
lehetőleg valamilyen vízmeder mellett vagy annak közvetlen közelében. Ennek
megfelelően az egyes települések területe is meglehetősen változó, de leginkább
kis kiterjedésű volt. Találunk azonban kifejezetten terjedelmes területű
faluhelyeket is, melyeken sok esetben a korai építésű templomok és mellettük a
temetők maradványai szintén megtalálhatók. Elmondható az is, hogy a megye
geomorfológiája az egész középkoron keresztül alapvetően meghatározta a térség
településhálózatának szerkezetét. Sajátos jellegzetessége ugyanis a tájnak,
hogy területét két részre lehet osztani: a megye északi felére a Körösök
völgyéhez kapcsolódó felszíni jellegzetességek jellemzőek, a déli felét pedig a
Maros hordalékkúpja foglalja el. A két tájegység domborzata, talaja, felszíni
viszonyai merőben eltérnek egymástól, s e különbségek a régészeti lelőhelyekben
is kimutathatók, hiszen a különböző régészeti korokban a környező táj
alapvetően befolyásolta az emberi megtelepedés körülményeit. A Körösök völgyében
a régészeti lelőhelyek főleg a folyópartokon, azok mellékágai, kiszáradt
medrei, holtágai mentén sorakoznak, s követik a különböző folyómedrek irányát.
A folyóktól távolabbi ártéri területeken ugyanakkor csak elszórtan találhatók
lelőhelyek. A Maros hordalékkúpján ezzel szemben a régészeti lelőhelyek
látszólag rendszertelenül, igen nagy sűrűségben fordulnak elő a terület teljes
egészén.[11]
A Körösök a szabályozás
előtt bizonyos értelemben változatlan formában maradtak fenn az évszázadok
folyamán. A folyók ugyanis a síkságra érve mindenütt azonos módon viselkedtek:
folyásuk lelassult, lerakott hordalékukból szigeteket építettek, melyeket kerülgetve
hatalmas területeket mocsarasítottak el. Az általános természetföldrajzi táj
lassú, kanyargós vízfolyásokból álló, nagy kiterjedésű mocsaras területekkel
tarkított vidék volt nemcsak a középkorban, hanem a korábbi évezredekben is.
Ugyanakkor a mikrokörnyezetet állandó változásban tartotta a folyóvizek lassú,
de folyamatos romboló-építő munkája, továbbá az árvizek évenként megújuló
rohama. Ennek megfelelően a folyók medre állandóan változott, a meanderágak
egyre szaporodtak és nőttek, lefűződtek, majd a víz új utat vágott magának. A
régi mederben pangó víz elmocsarasodott, és csak árvíz idején kapott friss
utánpótlást. A szigeteket időnként elöntötte a víz, a lerakott iszapréteg a
szárazabb években viszont termékeny talajt biztosított a földművelőknek. Az
alacsonyabban fekvő szigeteken bőséges legelők és mocsári erdők adtak
táplálékot a föld lakóinak. Az álló- és folyóvizek gazdag élővilága pedig
kimeríthetetlen forrása volt az élelemszerzésnek. Nem csoda tehát, hogy az
újkőkortól kezdve mindig is lakott terület volt a Körösvidék. Az ember
környezetátalakító tevékenysége azonban csak az elmúlt ötszáz évben kezdte
éreztetni hatását. Ennek fokozatos kiszélesedéséről még az alább ismertetendő,
hiányos források is jó tájékoztatást nyújtanak. Kezdetben csak felhasználták,
„élték" a folyóvizek nyújtotta javakat, később a hozamot mesterséges
beavatkozásokkal növelték. A török kor végére érkezett el az a stádium, több
vízimalmot már nem lehetett építeni, viszont a rengeteg gáttal mesterségesen is
lassított folyó soha nem látott méretű mocsarakat hozott létre. Ez tette
szükségessé a folyószabályozások megkezdését.
A folyóvizeknek nemcsak ezek a közvetlen hasznosítási formái léteztek. A vízzel
szoros összefüggésben voltak a rétek, a mocsári erdők, a mocsarak és a közöttük
megbúvó szárazulatok, szigetek. Utóbbiakon falvak települtek és szántóföldi
művelés is folyt. A mocsarak gazdag élővilága táplálékot jelentett. Az erdők is
összefüggtek a vízjárással. Erre példa a gyulavári erdők esete, melyek egy
malomgát következtében kiszáradtak. Az erdők nemcsak vadászati lehetőséget,
faanyagot szolgáltattak, hanem búvóhelynek is kiválóan megfeleltek.[12]
A Körösvidék talán legjellemzőbb táji formációi a különböző időszakos
vízfolyások, mellékágak és egyéb vízmedrek. Holocén és újholocén képződmények,
és a szabályozásokig folyamatosan változó, illetve időszakonként újra alakuló
vízrajzi képet adtak a tájnak. Vannak közöttük olyan jelentősebb medrek, melyek
évszázadokon át változatlan formában fennálltak, legnagyobb részük azonban
ennél rövidebb időt élt meg. Ennek megfelelően a forrásokban is találkozunk
állandó, illetve újonnan felbukkanó, majd ismét elenyésző víznevekkel. A nevek
mennyisége a századok múltával rohamosan növekszik. Ez csak részben függ össze
a fennmaradt források mennyiségével, legalább ugyanekkora jelentőséggel bír a
népesség száma, tükrözve ezzel az igénybevételt, a táj meghódítását. A XVI.
század közepéről fennmaradt gazdag víznévanyag azt igazolja, hogy gyakorlatilag
minden olyan kis földrajzi egységnek volt neve, amit valamilyen módon hasznosítottak.
1419-ben fordul elő először a Békés és Csaba közti Fabyanfuka neve, mellyel a
későbbiekben a halastavak között is találkozunk. Fabyanfoka és mellékága, a
Sebesthyenue fya foka és a Zeleser nevű vízmedrek egyben birtokhatárt is
jelentettek. Az okmány azt is megjegyzi, hogy amennyiben a Sebestyénfiafoka
árvíz idején állóvizeket alakítana ki, akkor annak halászatát a határbirtokosok
egyenlő arányban élvezzék.[13] [A fok elnevezés
földrajzilag kisebb folyóra utal.]
4. A
Körös-Tisza-Maros-köz települései a XV. század második és a XVI század első
felében.
A főbb mocsarakon és vízfolyásokon kívül a régi vízivilág bemutatásánál nem
feledkezhetünk meg arról a számtalan „zug"-ról, „lapos-ról, „
kengyel"-ről, kisebb-nagyobb érről és vízállásról sem, melyek a gyakori
elöntések következtében maradtak vissza, vagy mesterséges ásásként az ártéri
gazdálkodás céljait szolgálták. Egyéb forrás híján ezek legtöbbjét csak a 19.
század második felében készült részletes térképek és hely névgyűjtések alapján
lehet rekonstruálni: Békés - Csíkos, Hidas, Rózsás ér, Sebes-fok, Csík ér.[14]
[A zug a folyók kanyarulatai közti rész; a lápos vizes, mocsaras, nádas,
vízinövényekkel benőtt terület, a kengyel félkör, vagy U alakú, esetleg
négyszöghöz hasonló meder, vízfolyás. Az ér kisebb vízfolyás, csermely.]
Palugyay Imre Békés vármegyéről a következő leírást adta:
„Folyóvizek, tavak, mocsárok... I. Folyók. Az Arad és Bihar vármegyei
helységeknek az alföldi síksággal határos völgyeiből több folyók Ömlenek ki,
melyek Körösök nevezete alatt, mindnyájan ezen Békés vármegye lapályos
területére sietnek, s itt Hármas, vagy Nagy-Körös nevezet alatt hagyják el a
megye határait, és azon alól csakhamar, u.m. Csongrádnál a Tiszába ömlenek.
1. A Fehér-Körös, melly Arad megyéből jőve, Gyulán felül már ezer öllel érinti
a megye határszélét, s Gyulán keresztül folyva 3 mérfölddel lentebb, Békésnél,
a Fekete-Körössel egyesül.
2. A Fekete-Körös, melly fentebb Arad és Bihar, majd lentebb Bihar és Békés
vármegyék határszéleit képezi, Dobozon felül egészen a megye területére lép, és
Dobozon alól másfél mértfölddel Békésnél a Fehér-Körössel egyesül.
3. Kettős-Körösnek neveztetik a két elébbi vizeknek egyesülése, melly kiterjed
Békéstől Körös-Tarcsán alólig, hol is felveszi a Sebes-Köröst.[15]
Fényes Elek szerint „Az
egész megye merő síkság és lapály, mellyet csak nehány kézzel felhányt halmok
szakitnak félbe. Éghajlata mérsékelt ugyan, de néha nyárban a’ meleg, tálén a’
hideg kiállhatatlan; az erőszakos szelek, zivatarok gyakoriak. Levegője a’
mocsárok körűi nem igen egészséges. A’ Fekete Körös, Anttól Dobozig 9 mintegy 2
mfdnyi hosszúságra határt von Bihar és Békés közt, Dobozon túl egészen a’
megyében folyik, ’s Békésnél az Arad vármegyéből jövő, Vári, Gyula határait
mosó Fejér Körössel egyesül.[16]
Morfológia osztályozás
alapján folyó-térszínhez igazodó vármegye volt Békés vármegye, amely a Körösök,
Berettyó, Túr és a Tisza között alakult ki, mégpedig sajátosan, a vízzel
borított térség szigetszerű kiemelkedéseinek peremén létrejött kicsi, változó
helyzetű településeket felfűző és Békésnél összefutó útvonalak mentén.[17]
A folytatás hamarosan következik: benne megismerkedhetünk városunk földrajzi leírásával.
Szerző: Dr. Baji Mihály
[1] Hévvízi
Sándor: Békés megye török időszak utáni újratelepülése a helynevek tükrében. A
Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba,
1996.) 381. oldal
[2] Dr. Karácsonyi
János: Békésvármegye története. I. kötet. Gyula, 1896. 20. oldal
[3] Havassy
Péter: Békés megye kialakulásáról és korai történetérõl. Bárka 2000. 16. oldal
[4] Dr. Dóka
Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy
táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula,
1997.) 18. oldal
[5] Dr.
Ortvay Tivadar: Magyarország régi vízrajza a XIII. század végeig. Budapest,
1882.220-221. oldal
[6] A Körösök szabályozásának műemléki vetülete a békésszentandrási létesítmények tükrében. Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar, Kertmûvészeti Tanszék. https://www.fajltube.com/gazdasag/epiteszet-epitipari/A-KOROSOK-SZABALYOZASANAK-MUEM55311.php
[7] Dr.
Karácsonyi János: Békésvármegye története. I. kötet. Gyula, 1896. 10-12. oldal
[8] Jankovich B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori
vízrajzához és a vizek hasznosításához. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16.
- A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996) 308 - 309. oldal
[9] Korbély
József: A Kőrösök és a Berettyó szabályozása. Vízügyi Közlemények, 1917 (7.
évfolyam) 1. füzet 21-22. oldal
[10] Schweitzer
Ferenc – Balogh János – Kis Éva: Hullámterek vizsgálata a Dél – Alföldön.
Földrajzi Értesítő 2008. LVII. évfolyam, 1-2. füzet. 112. oldal
[12] Jankovich B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori vízrajzához és a vizek hasznosításához. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében (Békéscsaba, 1996) 307. oldal
[13] Jankovich
B. Dénes: Adatok a Körösvidék középkori vízrajzához és a vizek hasznosításához.
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. - A millecentenárium évében
(Békéscsaba, 1996) 321-322. oldal
[14] Dr. Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer
szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye
és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997.) 29. oldal
[15] Dr. Dóka
Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy
táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula,
1997.) 251. oldal
Megjegyzések
Megjegyzés küldése